A Harmadik Lelki Ábécéskönyv 4.

2.Buzgó hálaadás kísérje minden munkádat. 

(Bendiciones muy fervientes frecuenta en todas tus obras.)
A megígért ajándék előíze

 
Végül az utolsó jótétemény, ami miatt hálát kell adnunk az Úrnak, ez a mennyei dicsőség ígérete. Ha Izrael gyermekei dicsekedtek Isten ígéretével, ami egy földre vonatkozott, az ígéret földjére, és még azelőtt hálát adtak neki érte, mielőtt az az övék lett volna, hát akkor mennyivel szerencsésebbnek kell tartania magát minden kereszténynek, akinek Isten nem földet, hanem mennyet ígért. A mennyek országának ígérete volt az az egyetlen dolog, amit az Isten Fia minden másnál inkább hirdetett, amíg e földön járt, és az evangéliumnak szinte minden lapján találunk szakaszokat, amelyek minden kereszténynek megígérik az Isten Országát. Azzal zárom, amelyben Megváltónk így szól követőihez: "Keressétek először is az Isten Országát és annak igazságosságát, és a világon minden egyéb megadatik majd nektek"Amit megígértek neked, ahhoz ragaszkodnod kell. Az Úr üzenete nehéznek tűnt fel követői előtt, meghaladta képességüket, mert a maga erejéből, a maga érdeméért, bármilyen hatalmas legyen is az, nem érdemli meg az ilyen fönséges jutalmat, mint a mennyek országa. Urunk úgy válaszolt meg nekik, hogy a szívükhöz beszélt, megerősítette, amit mondott, és megmutatta, hogy lehetséges az: "Ne félj, kisded nyáj, mert úgy tetszett az Atyának és nekem és a Szentléleknek, hogy nektek adja az országot" . Ezzel a néhány szóval megerősítette ígéretét, és levette szívünkről a kételyt, ami kicsinységünkből fakadt, és kinyilvánította, hogy Isten annyira nagylelkű, hogy az érdemek előzetes vizsgálata nélkül ad jótéteményeket. Szent János azt mondja, hogy az igazakat követni fogják a tetteik, Isten nagylelkű irgalma pedig előttük megy majd, jótetteik pedig utánuk, őket kísérve, mint a tettek feltétele vagy körülménye, és nem, mint fő lényege vagy teljes oka. Ahogy a zsoltáros is emlékeztet minket, mikor erről a titokról elmélkedik, egyetlen nemzedéknek sem szabad elmulasztania, hogy hálát adjon ezért a boldog ígéretért és áldania kell az Urat: "Az Úr kegyelméről énekelek örökkön-örökké. Hűségedet hirdeti ajkam minden nemzedéken át. Így szóltam ugyanis: Kegyelmed alapját örökre megvetetted a szövetségben, hűségedet megszilárdítottad a mennyben." Ne lepődj meg azon, hogy azt kérem tőled: még az előtt mondjál köszönetet az Úrnak, hogy az ígéret beteljesült volna, mert ennek feltétele nem őbenne van, hanem azon múlik, hogy mi végigfutjuk-e a pályát? Ahogy más valaki mondta: "Az én véremet nemsokára kiontják áldozatul, eltávozásom ideje közel van. A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam." Aki ezeket mondta, éppen az előtt állt, hogy az ígért kincset átvegye, és bár az még nem volt az övé, mégis hálát adott az Úrnak, akinek úgy tetszett, hogy áldozatot mutassunk be a már befogadott áldásokért, és ezért elrendelte, hogy hálaáldozatot mutassunk be neki azért, amit még remélünk, hogy majd befogadhatunk. Az ezért a hetedik jótéteményért szóló hálaadás és az itt leírt ígéret általánosnak mondható, mert minden keresztény élvezheti. Istennek azonban külön eljárása van arra nézve, hogy barátainak megígérje országát, és bár ez alapjában nem különbözik az elsőtől, mégis eltér tőle annyiban, hogy itt megengedik nekünk, hogy meg is ízleljük azt, amit megígértek nekünk. Bizonyosságunk nem lesz nagyobb ebben a második módozatban, de megízleljük, amit megígértek nekünk. Tévedés lenne azt állítani, hogy a paradicsom biztosabban meg van ígérve annak, aki ötven éven át jótettekben buzgólkodik, mint annak, akit nemrég kereszteltek meg. Egyszerűen az az igazság, hogy az ígéret mindkettőjüké, és azonossága nem enged meg fokozatokat igazság vagy tévedés terén. Az ígéret második módozata csupán annyit tesz hozzá az elsőhöz, hogy itt ízlelés is történik. Képzeld el, hogy ígérsz két embernek egy kancsó jófajta színbort, de a másodiknak hozzáteszed, hogy meg is kóstolhatja; nyilván ez nem lenne hatástalan rá nézve. Az elsőnek sem járna kevesebb, ha tisztességes az ajánlattevő, de a másodikban fölkelne a vágy az ajándék iránt. Ezzel a második ígérettel az Úr az örök élet előízét ígéri meg különleges barátainak, hogy egészen elszakítsa őket az élet múló vigasztalásaitól. Ezt jelképezik Izrael gyermekei, akik addig nem kaptak mannát a mennyekből, amíg tartott a liszt, amit Egyiptomból hoztak. Az az ember, aki még ennek az életnek a pusztájában vándorol, és szeretné megízlelni az angyalok kenyerét, annak meg kell tisztulnia a liszt legapróbb szemétől is: a legkisebb evilági vigasztalásoktól. Dávid erre a második ígéretre utal, amikor azokhoz szól, akik az elsőben részesedtek: "Ízleljétek és lássátok, mily édes az Úr! Boldog az az ember, ki őbenne bízik. Féljétek az Urat, ti szentjei, akik őt félik, nem szenvednek hiányt. A gazdagok nyomorognak és koplalnak, de aki az Urat keresi, nem szenved hiányt semmi jóban." Mély értelmű szavak, de csak később fejtem ki őket, egyelőre legyen elég, amit Dávid mond: "Boldog az az ember, aki remél az Úrban, miután megízlelte őt. Még csak egyetlen képet szeretnék hozni annak bemutatására, hogyan adnak hálát az ilyen emberek az Úrnak. Dániel próféta elmondja, hogy amikor a három ifjú a kemencében volt, melyet Nebukadnezár király fölfűttetett, egy angyal szállt le közéjük, aki eltérítette a lángokat és a kemence kellős közepén hűs szellőt fújt a tűzbe vetettek közé, megvédve őket, hogy egy hajszáluk sem perzselődött meg. Egy emberként dicsérték, dicsőítették és áldották Istent a tüzes kemencében, és a Szentlélek sugalmazta őket, hogy hálaéneket szerezzenek, amely így kezdődik: "Áldott vagy Urunk, atyáink Istene, dicséretre méltó és magasztos mindörökké. Áldott a te dicsőséges szent neved, dicséretre méltó és magasztos mindörökké. Áldott vagy dicsőséged szent templomában, dicséretre méltó és magasztos mindörökké. Áldott vagy királyi trónodon, dicséretre méltó és magasztos mindörökké. Áldott vagy, aki belelátsz a mélységekbe, és a kerubok fölött trónolsz, dicséretre méltó és magasztos mindörökké. Áldott vagy az ég boltozatján, dicséretre méltó és magasztos mindörökké." Az Egyház ennek a hálaéneknek nagy részét felajánlja az Úrnak a matutinum utáni dicséretben, és egy szép zsoltárt csinált belőle, amellyel mindenben áldja az Urat és minden teremtményt felszólít, hogy egész lényével áldja az Urat. Ez egyértelműen a második ígéretre vonatkozik, amiről most beszélünk, mert a három ifjú a gőgös király által felfűttetett kemencében jelképezi három lelki hajlamunkat, amelyek rossz érzéki erőink gonosz tüzében égnek, és ezt a gőgösök királya, az ördög gyújtja fel testünkben. A bölcs szerint a gonosz hajlam tüze soha nem mondja: Elég. Erről a tűzről írva van:tüzet gyújtok benned és az elemészt majd téged.Jegyezd meg, hogy az első sor mondja ki az általános ígéretet, amit az apostolok minden kereszténynek közvetítettek, mivel a kantikum azzal kezdi, hogy atyáink, vagyis az apostolok Istenét áldja, hiszen ők vették át nevünkben az ígéretet. A további sorok pedig, ha jobban megnézed, hálát adnak az Úrnak és áldják őt a mennyei dicsőség előízéért. Végül lásd meg, hogy a jelen betű tanácsa szerint mindenben áldjuk az Urat, amit teszünk, és ami történik velünk, mégpedig buzgón, az Úrnak tulajdonítva mindent a lehető legnagyobb szeretettel. Dicsérnünk kell az Urat nem csak a magunk tetteiért, hanem másokéiért is, és ha azt hallod, hogy mással történt valami, csak áldjad az Urat. Ha hallod, hogy XY jól van, te azt mondd: "Áldott az Úr, aki megemlékezik róla". Vagy tegyük föl, hogy szörnyű háborúk dúlnak valahol, te mondd: "Áldott az Úr, aki megkímélt minket". Vagy ha valakiről hallod, hogy beteg: "Áldott az Úr, aki alkalmat ad neki az érdemszerzésre a türelem által". Ha pedig azt hallod, hogy már jól van: "Áldott az Úr, aki visszaadja az egészséget, hogy szolgálhassuk őt". Nem tudnék mondani semmit az égvilágon, jót vagy rosszat, amiért ne áldhatnánk az Urat, ha jobban megvizsgáljuk. (VIII. fejezet)