Erdő Péter, a CCEE elnöke szentmisét mutatott be a Szent Sír-bazilikában

Erdő Péter bíboros, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) elnöke szeptember 16-án, a testület éves közgyűlésének zárónapján szentmisét mutatott be az európai püspökökkel a jeruzsálemi Szent Sír-bazilikában.

Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) első alkalommal tartja közgyűlését a Szentföldön szeptember 11. és 16. között. A plenáris ülésen a főpásztorok áttekintették az európai országok egyházait érintő kihívásokat.

Ferenc pápa szeptember 11-én üzenetet küldött az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának, Erdő Péter bíborosnak, a CCEE elnökének címezve azt.

Erdő Péter bíboros szentbeszédét az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.

„Íme a hely, ahová tették” – mondja az angyal az asszonyoknak, akik üresen találják az Úr sírját húsvét hajnalán. Meg vagyunk hatódva, hogy itt ünnepelhetjük az Eucharisztiát, közel ahhoz a helyhez, ahol Urunkat eltemették, és ahol egyszer s mindenkorra legyőzte a halált.

Olyan időket élünk, amikor elsősorban a dolgok lényegére kell odafigyelnünk. Egyes részletek további pontosítását elvégezhetjük nyugodtabb korszakokban, amikor nagy egyetértés uralkodik. Nekünk, európai keresztényeknek ma nem adatik meg ez a nyugalom. Noha hajlamosak vagyunk rá, hogy elvesszünk lelki tapasztalatok és érzések részletkérdéseiben, nehéz évtizedek és csalódást keltő tapasztalatok után, Istennek hála, tisztán látjuk és erősen érezzük, hogy a kérdés immár a leglényegesebbre szűkül: hit vagy nem hit, kereszténység vagy nem kereszténység. A történelem visszavitt minket hitünk kiindulópontjához, ami nem egy filozófiai elképzelés, sem az emberi gondolkodás egy természetes megtapasztalása, hanem maga Jézus Krisztus személye.


A „keresztre feszített názáreti Jézus”, aki nem mitikus figura, hanem történelmi személy. Volt népe, hazája, kultúrája, anyanyelve, vallási környezete. Emberi élete ezen a földön zajlott, a történelem egy meghatározott időszakában, amelyet bizonyos császárok, prokonzulok, főpapok és más ismert személyiségek neve jellemez. Nem érthetjük meg személyét és tanítását, ha nem ismerjük ezt a környezetet.

Őbenne ismerték fel a tanítványok a megígért Messiást, noha a személye a pogányok számára ostobaságnak tűnt, mivel ők nem vártak semmiféle megváltót, és botrány volt azoknak, akik viszont úgy vártak Dávid fiára, mint e világi szabadítóra és győztesre. Hogyan is lehetne szabadító az, aki nem szállt le a keresztről? Hogyan tudná megváltani a népet az, akit szégyenteljes módon megölt egy ellenséges hatalom?

Jézus a názáreti, a keresztre feszített: ez a két nagy ellenérv a személye ellen, az ellen, hogy Messiásként és Megváltóként elismerjék Őt.

És mégis, Ő föltámadt. Maga Isten volt az, aki felülmúlt minden emberi képzeletet, aki megmutatta, hogy úr a halál felett is, és Ő volt az, és örökre Ő az, aki minden embert meghív a feltámadásra és az örök boldogságra. Krisztus feltámadása ezért a történelem középpontja. Bevilágítja életünket, és végső választ ad arra a kérdésre, hogy kik vagyunk mi, emberek. Válasza sokkal szebb és nagyszerűbb, mint amit mi magunk kitalálhatnánk. Nagyobb méltóságot és hivatást ad nekünk, mint amit valaha el tudnánk képzelni a magunk számára. Nem csupán az anyagvilág olyan termékei vagyunk, akiknek érdekes képességei vannak, hanem halhatatlan személyek, akiknek örök értéke van. Arra hív meg minket a teremtő Isten, hogy az Ő szeretetében és barátságában éljünk. Számára nem nehéz egyszerre személyesen szimultán játszani ezt a játszmát minden kor több milliárd emberével. A végtelenhez képest még a sok is nagyon kevés. Őt nem korlátozza a tér és az idő.

Az Ő szemei előtt értékes minden ártatlanul meggyilkolt ember, minden éhségtől szenvedő gyermek, minden beteg, minden szenvedő. Számára értékesek mindazok, akikre az úgynevezett fejlett világ úgy tekint, mintha csak teher lennének. Isten szemében a bűnös is értékes. Nem mintha nem volna különbség a jó és a rossz között, hanem azért, mert Ő mindenkit hazavár, hogy megtérjen hozzá az eltévelyedés okozta szenvedésből.

Bármilyen baljós és kétségbeejtő esemény történik is az egyes emberek, népek vagy az egész emberiség történelmében, van egy biztos pont a világegyetemben, a világegyetemen túl. Arkhimédész szavaival: „Adjatok egy biztos pontot, és kimozdítom helyéből a világot.” Ez a biztos pont Krisztus feltámadása. Erre a bizonyosságra kell alapoznunk életünket, ebben a hitben és ebben a szeretetben kell megvallanunk szavakkal és tettekkel, hogy keresztények vagyunk, mert Krisztus feltámadt. Ámen.

A Szent Sír-bazilika – amelyet eredeti formájában 326-ban építtetett Nagy Konstantin császár – Jézus halálának helyét (a Golgotát) és feltámadásának helyét (a Szent Sírt) magában foglaló épületegyüttes Jeruzsálemben.