Évközi 29. hét péntek

Évközi 29. hét péntek

A madár fiaihoz 1956-ban.
„Száraz ágon hallgató ajakkal meddig ültök, csüggedt madarak?”Tanuljatok az ősi, szent időkből:Makkabeusokról zengjen ma a dal!

Izrael, Isten ószövetségi szent népe bálványimádása és szociális bűnei miatt egyre mélyebbre csúszott. A Krisztus előtti VI. század elején a babiloni hadsereg elpusztította Jeruzsálemet, fogságba hurcolta Júdea lakóit. Aztán Babilonnal együtt a perzsák és mének hatalmába kerültek. Ezeket Nagy Sándor győzte le, így a zsidók görög uralom alá kerültek. Nem volt elég nekik, hogy adót fizettek, a lelküket is meg akarták kaparintani. „Közülük egy gonosz sarj támadt: Antióchosz Epifánész. Abban az időben istentelen nemzedék támadt Izraelben, s ő sokakat rábeszélt ezekkel a szavakkal: Rajta, szövetkezzünk a körülöttünk lakó népekkel, mert azóta szakadt ránk a sok baj, amióta elkülönültünk tőlük. Ez a beszéd helyesnek látszott a szemükben, és néhányan a nép közül elhatározták, hogy a király elé járulnak. Az meg is engedte nekik, hogy a pogányok szokásai szerint éljenek. Így a pogányok módjára testgyakorló iskolát építettek Jeruzsálemben, újra növesztették előbőrüket, elszakadtak a szent szövetségtől és a pogányokhoz csatlakoztak. Eladták magukat, hogy gonoszat cselekedjenek.”(1Makk 1,11-15) Antióchosz Epifánész „bevonult nagy sereggel Jeruzsálembe, belépett dölyfösen a szent helyre, magával vitte az aranyoltárt, a mécstartót és minden egyéb fölszerelést. Elvitte az ezüstöt, az aranyat, meg a kívánatos berendezést, és elhurcolta az ott talált titkos kincseket. Mindezt magához vette és országába tért. Amellett embereket mészárolt le és igen gőgösen beszélt.” (1Makk 1,21-24) Megkísérelte beolvasztani pogány tömegei közé Isten népét is: „Akkor Antióchosz király egész országa számára írásban elrendelte, hogy eggyé legyen minden nép és hagyja el mindenki a maga törvényét. Alkalmazkodott is valamennyi nemzet Antióchosz király rendeletéhez. Még Izraelből is sokan hajlottak az ő szolgálatára, áldoztak a bálványoknak és megszentségtelenítették a szombatot. A király Jeruzsálembe és Júdea minden városába követek által írásban azt a rendeletet küldte, hogy kövessék az ország pogány nemzeteinek szokásait, szüntessék be az egészen elégő-, vágó- és italáldozatokat Isten templomában, tiltsák meg a szombat és az ünnepek megülését, és megparancsolta, hogy tegyék tisztátalanná a szent helyet és a szent népet, Izraelt. (1,41-46)Le kell rombolni az ifjúság erkölcseit: „Ne metéltessék körül fiaikat, engedjék, hogy beszennyeződjék lelkük mindenféle tisztátalansággal és utálatossággal, felejtsék el a törvényt és forgassák fel Isten minden szertartását”. (48-49) Matatiás papot is csábította a király követe: „Te elöljáró és tekintélyes nagy ember vagy ebben a városban. Fiakkal és testvérekkel ékeskedsz. Járj, tehát elöl és teljesítsd a király parancsát, amint azt az összes nemzet és Júdea férfiai is teljesítették, meg azok, akik visszamaradtak Jeruzsálemben. Akkor helyed lesz a király barátai között neked is, meg fiaidnak is, és bővelkedni fogsz aranyban, ezüstben meg sok ajándékban. Matatiás erre így felelt, és hangos szóval mondta: Ha minden nép engedelmeskedik is Antióchosz királynak és mindenki felhagy atyai törvényének szolgálatával és az ő parancsaihoz alkalmazkodik, én, a fiaim meg a testvéreim a mi atyáink törvényéhez ragaszkodunk”. (2,17-20) Közben leszúrt egy hitehagyó zsidót, majd a királyi küldöttet is, aztán hangos szóval hirdette: „Mindaz, aki buzgólkodik a törvényért és kitart a szövetség mellett, jöjjön utánam! Aztán a hegyekbe menekült ő, meg a fiai, és mindenüket otthagyták a városban. Akkor sokan, akik jogot és igazságot kerestek, a pusztába vonultak, és ott maradtak fiaikkal, feleségeikkel meg barátaikkal együtt, mert a baj elhatalmasodott felettük.” (2,27-30) Népükért buzgólkodtak: „Elűzték a gőg szülötteit. A munka sikeresen haladt előre kezükben. Így megmentették a törvényt a pogányok kezétől és nem engedték nagyra nőni a bűnösök szarvát”. (2,47-48) „Erőre kapott a gőg és az ostorozás, a felfordulás ideje és a harag dühe. Nos, tehát fiaim, buzgólkodjatok a törvényért, adjátok oda életeteket atyáitok szövetségéért! Gondoljatok az atyák azon tetteire, amelyeket véghezvittek a maguk a maguk idejében, s nagy dicsőség és halhatatlan név lesz osztályrészetek! (2,49-51) „Látjátok tehát nemzedékről nemzedékre, hogy senki sem veszti el erejét, ha Istenben bízik. Ne féljetek hát a bűnös ember szavától, az ő dicsősége ugyanis sár és féreg. Ma még magasztalják, holnap már nincsen. A saját porába tér vissza, terve pedig semmivé lesz.” (2,61-63) Matatiás ezután végrendelkezett: „nos tehát, fiaim, legyetek erősek, férfiasan álljatok helyt a törvényért, mert általa lesz dicsőségben részetek. Tudom, hogy testvéretek, Simon, bölcs ember. Hallgassatok rá mindenkor, ő legyen atyátok! Makkabeus Júdás pedig bátor vitéz volt. Ifjúkorától fogva, ő legyen a sereg feje, és a nép vezére a hadban. Gyűjtsétek magatok köré mindazokat, akik megtartják a törvényt, és álljatok kegyetlen bosszút népetekért! Fizessetek meg jól a pogányoknak, és figyeljetek a törvény parancsára! Azután megáldotta őket és atyáihoz tért”. (64-69) Makkabeus Júdás átvette a hadsereg vezetését, és pompás diadalokat aratott. Kiverte az ellenséget a fővárosból, megtisztította és újjá alakította a szentélyt és az oltárt. Szövetséget kötött a rómaiakkal. De eljött az ő hősi halálának ideje is: „Júdás azt látva, hogy a serege elszéledt, a harcolt pedig el nem kerülheti, elkeseredett szívében, mert nem volt már ideje, hogy összegyűjtse őket, és bánatában így szólt azokhoz, akik visszamaradtak: Rajta! Rohanjuk meg ellenségünket! Hátha állni tudjuk a harcot ellenük! De lebeszélték erről és azt mondták: Erre nincs erőnk. Mentsük csak meg életünket és térjünk vissza testvéreinkhez. Majd aztán harcba szállunk ellenük; most kevesen vagyunk hozzá! Júdás azonban így szólt: Távol legyen tőlünk, hogy így tegyünk! Nem futunk meg előlük. Ha időnk elérkezett, haljunk meg férfiasan testvéreinkért, de ne szennyezzük be hírnevünket. Erre megindult a sereg a táborból és felálltak velük szemben. A lovasságot két részre osztották. A sereg előtt a parittyások meg az íjasok haladtak, a harc élén pedig mindenütt a legvitézebbek álltak. Maga Bachid ész a jobbszárnyon volt. Kétfelől közeledett a sereg és felharsantak a kürtök. Ekkor riadót fújtak Júdás oldalán is. A föld megremegett a seregek kiáltásától. Már reggeltől estig dúlt a harc. Elkeseredetten folyt a küzdelem, sokan estek el sebeikben itt is, ott is. Júdás is elesett, a többiek pedig elmenekültek. Jonatán és Simon elvitték testvérüket, Júdást, és atyáik sírboltjába temették Módin városában. Megsiratta őt nagy siránkozással Izrael egész népe. Sok napig gyászoltak, és mondták: Mint esett el a hős, aki szabadulást hozott Izrael népének!”(9,7-13.17-21) Ez tehát szentírási történet. Isten pecsétje rajta. Egy istentelen, gonosz külföldi nagyhatalom leigáz egy kis népet, és el akarja rabolni szabadsága után vallását és nemzeti öntudatát is. Ez ellen Isten Lelke szólítja önvédelmi harcra a leigázottakat, akiket megpróbálnak lepénzelni, megvesztegethetővé tenni, de hasztalan. 1956. október 23-án egy leigázott nép lázadt fel egy, istentelen állam ellen. Segítséget ígérgetésen kívül semmi nem kapott. Forradalmát leverték. Az egész világ megbámulta, de elnézte, hogyan lövik agyon és akasztják föl hőseit, és tiltják következetesen, hogy forradalomnak nevezzék a világon páratlan hőstettét. „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért” (Jn 15,13)