Szentév 10.

A döntő változás megtörtén őseink életében. A nagy felfedezés, hogy visszaszámolva az éveket, négyezer éve őseink a Perzsa öböl északi partján együtt éltek Ábrahám rokonságával. Amikor az igaz Isten, az egyetlen, az ég és földteremtő Ura megkönyörült az ősbűn miatt bálványozóvá lett emberiségből kegyelemmel kiemelte Ábrahámot, őseink ujjongva köszönthették őt és a családját. Erről ugyan nem szól a kinyilatkoztatás, csak arról, hogy „ugyanaz történik, mint Ábrahám esetében: „Hitt Istennek, és ez megigazulására szolgált”(Gal 3,6) a bálványozásba való visszaeséstől féltve azonnal Úr városának elhagyására adott neki parancsot az Úr. Az Eufrátesz folyásával szemben meneteltek Ábrahámék egészen Háránig, és így közelítették meg a neki és utódainak ígért tejjel-mézzel folyó országot, a Földközi tenger keleti partvidékén elterülő Kánaánt.Nem tudjuk, hogy őseink mikor távoztak el Úr városa mellől, de annyi bizonyosnak tűnik, hogy az útjuk nekik is Háránig az Eufrátesz mellett vezetett, csak hogy ők KisÁzsián keresztül a Fekete tengert a Földközi tengerrel összekötő Boszporuszon keresztül léphettek át Európába, vagy a Fekete tengert megkerülve jutottak el a Vereckei hágóhoz. Ezt az elméletet teszi valószínűbbé, hogy évekig éltek a kazárok országában. Annyi bizonyos, hogy őseink soha nem hagyták el az egyistenhitet, de a kereszténységet csak itt, a honfoglalás után vették fel Géza fejedelem és Szent István uralkodása idejében, miután megismerték a Szentháromság titkát, a Második Isteni Személy megtestesülését és megváltó halálát és dicsőséges feltámadását. Meg kellett ismerniük a zsidó népnek adott Ószövetségi kinyilatkoztatást, a Sínai hegy alatt megkötött Ószövetséget, vállalniuk kellett a Tízparancsolatot is. A latin szertartású, nyugati kereszténységhez, Nyugat-Európához csatlakozott Szent István.