Szentév 9.

A magyar nép lovagias nép volt és remélem, hogy az is marad, de ha akad e téren hiányossága, bűnbánattal igyekszik visszatérni ehhez a nagylelkű szeretethez. Abban az előkészületi epizódban, amelyben az Úr meghívta Ábrahámot, hogy legyen ősapja a Megváltónak, aki megtestesülésével, majd szenvedésével és kereszthalálával visszaállítja a jó viszonyt az Atyaisten és az emberiség között, a Messiás kijelölt népét a kiválasztás helyén találkoztatja őseinkkel. A magyar tudós könyvének első lapjain erről tesz tanúságot. Amint Ábrahámnak és szűkebb családjának megadja, hogy induljon el az Ígéret földje felé, amelyet nyolcszáz év múlva jogos birtokává tesz az Úr, úgy népünket is elindítja az Úr városa mellől számunkra csak részben ismert ezeréves vándorútra, hogy utódaik majd az első keresztény évezred végén találkozzanak újra Európa kellős közepén. Ott már nem Ábrahámnak a testi leszármazottai, hanem az ő véréből származott királyi család sarjaként, Szűz Mária méhében a Szentlélek erejéből fogantatott, Betlehemben született, Jeruzsálemben meghalt és feltámadt Jézus Krisztus tanítványai fogadták őket. Magyar őseink egy istenhívők voltak, de még nem voltak megkeresztelve. Száz éves itt tartózkodásuk alatt, mint a Kárpát medence kizárólagos urai éltek. Hazájukat 907-ben bámulatos erővel megvédték az egyesült nyugat-európai népek hatalmas hadseregével szemben a két napos pozsonyi csatában. Féltek tőlük a keresztény országok, akik a Mindenszentek litániájába is belefoglalták ezt a rettegést: „a magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket!” A legyőzött nemzetek közös megegyezéssel kihagyták történelemkönyveikből a számukra szégyenteljes vereséget. Később a riadei és augsburgi ütközetben már ők voltak a győztesek. Tudtára adták őseinknek, ha nem illeszkednek be a keresztény európai közösségbe, napjuk le fog áldozni. Géza nagyfejedelem elkezdte a hét törzs letelepítését, egy nemzetségbe olvasztását és a kereszténység felvételét. Mindezt előmozdította a Mennyek Királynéja és csodálatos kísérete látogatása és ígérete: a fejedelemnek feleségétől trónörököse születik, aki királyként megvédi az európai keresztény országokat a keleti barbár törzsektől. Mária Nagyasszonyunk lesz. Géza fejedelem a mennyei látogatást örömmel köszönte. Örült, hogy fia születik, hogy fia buzgó keresztény lesz, aki királyként kormányozza népét. Páratlan kitüntetés, hogy az ő fia lesz az egyetlen keresztény király, aki úgy írhatja alá törvényeit, hogy királyságát a mennyben jelentették be. Amikor megszületett a várva-várt fiú, Vajknak nevezték. Az István nevet, az első keresztény vértanú nevét a keresztség szentségében vette fel. (997) Független uralmát biztosítandó, sem nyugatról, sem keletről nem kért királyi címet, csak II.Szilveszter, római pápától. István azzal fejezte ki háláját a Szűzanyának, hogy Szűz Mária teste és lelke egységben történt mennybevitelének ünnepén koronáztatta meg magát Székesfehérvárott. Ezt a napot ma is Nagyboldogasszonyunk ünnepének hívjuk. Attól az évtől kezdve minden évben országos búcsúra hívta népét Székesfehérvárra, utána törvénylátó napokat tartott népe számára. A király minden este saját kezűleg osztotta az alamizsnát a szegényeknek. Nem lett felségsértés, ha az éhesek netán a király szakállát ráncigálták. Olyan templomot építtetett, amiről egy nyugati utazó így nyilatkozott hazájába érve: „A most megtérő magyarok királya a Mennyek Királynéjának tiszteletére lélegzet-elállítóan gyönyörű templomot építtetett”. A mohácsi csata után a török sereg egyik legsürgősebb győzelmi tette ennek a templomnak földig rombolása lett.