SZENT VENDEL
remete
*Skócia, 554 körül(?). +Tholev, 617. (?)
Vendel, akit Wendalin, Wandalin és Windilin néven is
neveznek legendái, ír-skót nemzetségből származott. Élete a Szent Patrik (lásd:
A szentek élete, 125. o.) utáni időre esik, amikor a pogányság még éreztette
hatását, és még nem indult el a Szent Bonifáchoz és köréhez (lásd: A szentek
élete, 247. o.) kapcsolódó misszió a kontinens felé.
A legendák szerint, melyek 1417 után keletkeztek
ugyan, de történeti hitelességük aligha vonható kétségbe, Vendel királyfi a mi
fogalmaink szerint egy törzs vezérének a fia volt. Korán jelét adta a
jámborságnak és a keresztény műveltség, sőt a papság iránti vonzódásának, amit
atyja nem jó szemmel nézett. Épp azért, hogy elvonja a tanulástól, nyájainak
őrzését bízta rá. De mint annyiszor, amikor valakit szolgai munkára
kényszerítenek, hogy elvonják Istentől, Vendellel is az ellenkezője történt
annak, amit atyja akart: a juhok legeltetése közben, a mezők csendjében
megérlelődött szívében a remeteség, az Istenben elmerült szemlélődés utáni
vágy. El is határozta, hogy amint lehet, remete lesz, de előbb elzarándokol a
Szentföldre és Rómába. Talált magához hasonló hat ifjút, akikkel útnak is
indult.
Rómába meg is érkezett a kis zarándokcsoport, a
szentföldi útról azonban le kellett mondaniuk. Háborús hírek jöttek: perzsák és
arabok támadásai érték a Szentföldet, s végül nem sokkal később, 614-ben el is
pusztítottak minden zarándokhelyet. Vendel társaival együtt elindult hazafelé.
A remeteség iránti vágy azonban oly erőssé nőtt a szívében, hogy Trier
közelében, a várostól fél nap járóföldnyire megtelepedtek az erdőben. Kunyhót
építettek maguknak és szigorú böjtölés és imádság közben megkezdték a pusztai
remeték életét. Olykor azonban koldulniok kellett. Egy ilyen alkalommal Vendelt
megszidta egy gazda: ahelyett, hogy tétlenkedve koldul, inkább dolgozna és ő
segítene másokon. Ez Vendelt arra késztette, hogy elszegődjön a gazdához, aki
előbb a disznóit, majd a marháit, végül a juhait bízta az őrzésére.
Legendája elmondja, hogy Vendel mindig a legjobb
legelőt kereste a juhoknak, és fáradságot nem kímélve járta nyájával a
dombokat, szíve pedig szüntelenül remetecellája után vágyott. Ez a vágya oly
kedves volt Isten előtt, hogy angyalok jöttek, és nyájával együtt fölemelték és
elvitték a cellájához. Csakhogy a cella közelében nem volt víz a juhoknak.
Vendel ekkor felfohászkodott, majd a földbe szúrta pásztorbotját, és mindjárt
bő forrás fakadt a földből. Gazdája éppen arra lovagolt és kemény szavakkal
kérte számon Vendeltől, miért vitte oly messzire a jószágot. Vendel megígérte,
hogy a kellő időben nyájával együtt otthon lesz. Amikor a gazda -- vágtában
hajtva lovát -- hazaért, megdöbbenve látta, hogy Vendel már várja, a juhok
pedig mind az akolban vannak.
E csodák láttára gazdája elbocsátotta: belátta, hogy
nem munkakerülő naplopás a remeteélet. Vendel visszatért, de nem sokáig maradt
egyedül. A körülötte letelepedett remeték annyira tisztelték, hogy elöljárójukká
választották. Az egyik legenda szerint még Vendel életében közösséget alkottak,
kolostort építettek és a bencés regula szerint élő közösség apátjává
választották Vendelt, aki így halt meg 617-ben.
Azon a helyen temették el, ahol a remetekunyhója állt.
Tisztelete a sírja körül azonnal megkezdődött, -- s hamarosan kápolnát emeltek,
mely a csodák következtében zarándokhellyé vált. Vendel csodái főleg a
járványos betegségek áldozatain mutatkoztak, illetve azok tapasztalták jóságos
közbenjárását, akik állataik bajaiban hívták segítségül. Így telt el hét
évszázad. A nagy térítések szentjei mellett szélesebb körben nem terjedt el az
egyszerű pásztor-remete-apát tisztelete. Trier azonban rendkívüli módon
tapasztalta égi segítségét: 1320-ban pestis ütötte fel a fejét a városban, de
Szent Vendel segítségül hívása után hirtelen megszűnt a járvány. Hálából
Balduin herceg templomot építtetett, melyet 1360 pünkösdjén szenteltek fel, és
átvitték Vendel ereklyéit a kápolnából az új templomba. 1506-ban márvány szarkofágot
készítettek, s mindaddig, amíg a tholeyi kolostor állt, ünnepi körmenettel
emlékeztek az ereklyék átviteléről. Később, amikor hitetlenül hallgatták a
Vendel-legendákat, ismételten felnyitották a sírt, hogy újabb és újabb
nemzedékek bizonyosodhassanak meg az ereklyék hitelességéről.
A Római Kalendáriumba ugyan nem került be Vendel
ünnepe, de Európa- szerte több mint 1500 templomot ajánlottak az ő oltalmába, s
ezek közül kb. 160 zarándokhely. A német nyelvterületen Hollandiától Tirolig
hagyományos tiszteletét a német telepesek magukkal hozták Kelet- Európába, így
hazánkba is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése