Szentév 12.

Szent István maga mutat rá, hogy kell kiérdemelnünk Istennek a kegyelmét. A magyar nép megtérése egy évezredet késett Urunk Jézus Krisztus megtestesülése és megváltói borzalmas szenvedéséhez, kereszthalálához és diadalmas feltámadásához viszonyítva. Az egyistenhitet népünk folyamatosan vallotta, tehát nem volt bálványimádó, mint a nagy kiválasztott, Ábrahám. Amikor István a megváltás titkával új hazájában találkozott, megkapta az ég Istenétől a kegyelmet, hogy az Ábrahám népéből, Dávid király örökös utódaként Máriától megszületett az egyszülött Fia, aki Isten irgalmából az új hazában minket különös kegyeibe fogad. Ezt azzal is meg akarta hálálni, hogy az új egyházszervezetben az Istenszülő Szent Szűznek nem a maga székvárosában, hanem Székesfehérvárott építette meg új és örökösnek szánt gyönyörű trónhelyét, a „lélegzetelállítóan gyönyörű templom” –ot. Hartvik püspökírásban részletesen meg is örökítette ezt a műremeket, a magyarság Betlehemét: „és hogy az Ő könyörületes védelmét jobban tudja biztosítani, magának a Fehérnek nevezett királyi székvárosban, ennek az örök Szűznek dicséretére és címére csodálatos művészettel híres és hatalmas bazilikát kezdett építeni: az imakórus falában különfalazott fülkékkel, márványtáblákkal kirakott padozattal. Aki ezt látta, szavaink igazságát tanúsíthatja. Sok fajta dísz, az oltárok körül a legtisztább aranyból készült képek, bennük igen értékes drágakövek sorozata, Krisztus oltárasztala fölött csodálatos művészettel készített szentségháza. A kincstár kristály, onix, arany és ezüst edények minden fajtájával volt teljesen tele” (Hartvicus de Ortenburg, Vita S.Stephani Hung. Protoregis, Ed. Josephus Podraczky, Budae, 1836. 67-68) „Ez az eszme tehát nagyon szívügye volt Szent Istvánnak. Megmutatta ezt azzal is, hogy ezt a székesegyházat tette magánkápolnájává, és a kiváltságok egész sorával ruházta fel. (kivette a rendes püspöki joghatóság alól, -- itt osztotta szét vagy ide küldte a krizmát az összes püspök számára. De nemcsak maga a templom volt nagy kincs, hanem itt őrizték a koronázási palástot és az eskükeresztet is”) Kovács Bánk, Magyarok Nagyasszonya,2. Kiadás 24.