Szent István maga mutat rá, hogy kell kiérdemelnünk
Istennek a kegyelmét. A magyar nép megtérése egy évezredet késett Urunk Jézus
Krisztus megtestesülése és megváltói borzalmas szenvedéséhez, kereszthalálához
és diadalmas feltámadásához viszonyítva. Az egyistenhitet népünk folyamatosan
vallotta, tehát nem volt bálványimádó, mint a nagy kiválasztott, Ábrahám.
Amikor István a megváltás titkával új hazájában találkozott, megkapta az ég
Istenétől a kegyelmet, hogy az Ábrahám népéből, Dávid király örökös utódaként
Máriától megszületett az egyszülött Fia, aki Isten irgalmából az új hazában
minket különös kegyeibe fogad. Ezt azzal is meg akarta hálálni, hogy az új
egyházszervezetben az Istenszülő Szent Szűznek nem a maga székvárosában, hanem
Székesfehérvárott építette meg új és örökösnek szánt gyönyörű trónhelyét, a „lélegzetelállítóan
gyönyörű templom” –ot. Hartvik püspökírásban részletesen meg is örökítette ezt
a műremeket, a magyarság Betlehemét: „és hogy az Ő könyörületes védelmét jobban
tudja biztosítani, magának a Fehérnek nevezett királyi székvárosban, ennek az
örök Szűznek dicséretére és címére csodálatos művészettel híres és hatalmas
bazilikát kezdett építeni: az imakórus falában különfalazott fülkékkel,
márványtáblákkal kirakott padozattal. Aki ezt látta, szavaink igazságát
tanúsíthatja. Sok fajta dísz, az oltárok körül a legtisztább aranyból készült
képek, bennük igen értékes drágakövek sorozata, Krisztus oltárasztala fölött
csodálatos művészettel készített szentségháza. A kincstár kristály, onix, arany
és ezüst edények minden fajtájával volt teljesen tele” (Hartvicus de Ortenburg,
Vita S.Stephani Hung. Protoregis, Ed. Josephus Podraczky, Budae, 1836. 67-68)
„Ez az eszme tehát nagyon szívügye volt Szent Istvánnak. Megmutatta ezt azzal
is, hogy ezt a székesegyházat tette magánkápolnájává, és a kiváltságok egész
sorával ruházta fel. (kivette a rendes püspöki joghatóság alól, -- itt osztotta
szét vagy ide küldte a krizmát az összes püspök számára. De nemcsak maga a templom
volt nagy kincs, hanem itt őrizték a koronázási palástot és az eskükeresztet
is”) Kovács Bánk, Magyarok Nagyasszonya,2. Kiadás 24.
2015. október 21., szerda
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése