Évközi 32. hét szombat
A szent liturgia Karácsony éjszakáján, az örök Ige
megtestesülésére vonatkozóan olvastatja velünk ezt a költői szépségű,
titokzatos Olvasmányt, mely az eredeti szövegösszefüggés szerint egyértelműen
Izrael Egyiptomból való szabadulásáról beszél. Isten nagy tettei mind mély
csöndben, az éjszaka közepén mennek végbe, hiszen mindegyik teremtő aktus, a
nem létezőnek a létezésbe való hívása. Ebben a mélységben történik Krisztus
fogantatása és dicsőséges feltámadása, s ebben fog végbemenni a mi
feltámadásunk és az utolsó ítélet is.
A mély csönd és az éjszaka emberségünkre
vonatkozó kifejezések. Egyik is, másik is több, mint a misztikusok által
használt költői kép: mind a csönd, mind az éjszaka mélységes valóság, melyben
részünk van mindaddig, míg az utolsó napon fel nem virrad az új világ hajnala.
Ez a csönd azonban nem süket csönd, és az éjszaka nem vaksötét. A csöndben
visszhangzik Isten kimondott Igéje, és szívünkig elérve válaszra vár; az emberi
történelem sűrű sötétségébe pedig újból és újból belehasít az isteni cselekvés
villámfénye. Ez segít megőrizni a hitet, azt a bizalommal teli és tettekben
megnyilatkozó hitet, melyet Urunk keresni fog a földön, amikor az utolsó napon
visszatér.
Urunk Jézus, köszönjük Neked a kinyilatkoztatás
teljességét, melyet megadtál, amikor feltártad előttünk belső, szentháromságos
életed csodálatos titkát. Adj nekünk olyan hitet, amely magában foglalja az
értelem hódolatát is a minket mérhetetlenül felülmúló isteni misztérium előtt,
s amely mintegy ostromolja és megnyitja az eget, siettetve a Te dicsőséges
eljöveteledet és sürgetve az ítéletet. Jöjj el, ó, Urunk, teljesítsd be az
ember és a világegyetem történelmét, teremts új eget és új földet, s töltsd be
önmagaddal mélységes vágyakozásunkat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése