Isten az Újszövetség utolsó könyvével, a Jelenések
könyvével lezárta az általános, mindenki számára kötelező kinyilatkoztatást. A
történelem azonban halad tovább, a világ egyre népesebb, az élet mindig
bonyolultabb. A legnagyobb baj az, hogy a sátán Jézus halálával nem pusztult
el. Tudomásul kellett vennie vereségét: „Ekkor letaszították a nagy sárkányt,
az őskígyót, akit ördögnek és sátánnak hívnak, aki elcsábítja az egész világot.
Ekkor a sárkány haragra gerjedt az asszony ellen, és elment, hogy harcra keljen
a többiek ellen, akik az asszony utódai közül valók, akik megtartják Isten
parancsait, és akiknél Jézus tanúságtétele van” (Jel 12,9.17) A nagy harc, ami
az égben kezdődött (Jel 12,7), azóta a földön folytatódik. A sátán, aki gyűlöli
Istent, különleges dühvel gyűlöli a Második Isteni Személyt, aki érettünk
emberré lett, az Édesanyát, aki e világra szülte Őt, és ugyanígy gyűlöli azt a
népet, amely Mária országa, tehát minket, magyarokat és hazánkat,
Magyarországot. Főképpen az dühíti, hogy Isten minket választott ki arra, hogy
a kereszténységet, Jézus Krisztus titokzatos Testét (Kol 1,24) mi védjük
Európában. Ránk zúdította a tatárokat, akik lemészárolták népünket, mert IV.
Béla király nem volt hajlandó melléjük szegődni, és letarolni a keresztény
Európát. Nyakunkra ültette a muzulmán törököt. Amikor rájött, hogy hathatósan
véd bennünket Nagyasszonyunk ereje, külső hatalom nem bír velünk. Belülről kell
elpusztítani a magyart. Meg kell gyöngíteni az istenhitet. Ennek alkalmas
kezdete volt a reneszánsz, aztán a „felvilágosodás” eszmeisége. Kibontakozott a
liberális gondolkodásmód, amelynek végső célja elhitetni a emberrel, hogy
abszolút szabad és szabad Istentől is. Végül jött a isten nélküli kommunizmus,
elhitette sok magyarral, hogy nincs Isten, megváltás nem létezik Mária oltalma,
a boldogság helye pedig a földi élet. Itt van a kommunista paradicsom. Népünk
nem tudta, hogy minden szavuk hazugság. Nyíltan hirdették, nem érdekli őket a
filozófiai igazság, az ontológiában gyönyörűen kidolgozott tudomány, még
kevésbé a hit igazságai. Ők az ideológia alapján állnak. Pedig csak meg kellett
volna nézni egy görög¬ - magyar szótárt, ha már tanulni nem akarták műveltségünk
egyik gyönyörű forrását a görög nyelvet. Láthatták volna, hogy a
logein=beszélni ige származékszava az ideológia, mellébeszélést jelent.
Mellébeszélés, vagyis merő hazugság a földi paradicsom ígérete. Magyar
katolikus papnak kötelességem hirdetni az igazságot az ideológia, a
mellébeszélés, hazudozás ellenében. „Emberfia, őrállóul rendeltelek Izrael
házához; ha hallod a szót az én számból, hirdesd azt nekik az én nevemben. Ha
azt mondom a gonosznak: Halállal halsz meg! És te nem hirdeted neki, és nem beszélsz,
hogy megtérjen gonosz útjáról és éljen, maga a gonosz saját gonoszsága miatt
hal ugyan meg, de a vérét a te kezeden keresem. Ha azonban hirdeted a
gonosznak, de ő nem tér meg gonoszságából és gonosz útjáról, ő maga ugyan
meghal istentelensége miatt, te azonban megmentetted lelkedet” (Ez 3,17-19)
Ennél sem többet, sem kevesebbet nem akarok, nem akarhatok én sem. Amíg
tisztességes testvéreim a maguk helyén teszik dolgukat, én a magam helyén
ugyanezt teszem: Hirdetem, hogy van Isten, Ő a világ egyetlen Ura. „Én, az Úr,
vagyok a te Istened. Rajtam kívül más Istened ne legyen! Én, az Úr, a te
Istened, erős és féltékeny vagyok, és az atyák vétkét megtorlóm gyermekeiken,
és azok harmadik és negyedik nemzedékén, akik gyűlölnek engem. De irgalmasságot
gyakorlok ezer nemzedéken át, akik szeretnek”(Kiv 20,2-9)
2016. március 23., szerda
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése