Nagyhétfő

Nagyhétfő   
Iz 42,1-7; Jn 12,1-11
„Miért nem adták el ezt a kenetet háromszáz dénárért?”

A nagyhét első három napján még köznapi miserendet tartunk. Készüljünk közösen a szent három napra. Kicsit nézzünk Jézus Szívébe. Épen, egészségesen dobog, hiszen harminchárom éves, ereje teljében van. Nem kisportolt, hanem kemény munkában edzett az Úr, aki ezt a Szívet birtokolja. A Jézus Szíve litánia első megszólításai pedig magasabbra irányítják gondolatainkat: Jézus Szíve, az örök Atya Fiának Szíve és Jézus Szíve, a Szűzanya méhében a Szentlélektől alkotott Szív. A legjobb, legtökéletesebb ember-szív. Harminchárom éve készül küldetése csúcspontjára. Nem gerendákat kell emelgetnie, nem is hosszú gyalogtúrákat kell megtennie a tűző napon, majd prédikálnia, gyógyítania, amiről egyszer önmaga árulta el, hogy közben „erő ment ki belőlem”(Lk 8,46) Most iszonyú lelki és testi szenvedéseket kell kibírnia. Márpedig a szív fájdalmába bele lehet halni, állítja az orvostudomány. A mai evangélium szerint Jézus Betániában van. Óriási szenzáció, híresztelik a falu környékén, sőt a közeli Jeruzsálemben is. A ház lakóinak pedig kimondhatatlan nagy öröm ez. Nem csalódtak jó barátjukban, Jézusban. Igaz, nem jött el meglátogatni súlyosbodó betegsége idején, temetésére sem sietett, de negyednapra rá egy szavával visszaparancsolta az elszállt lelket. És ennek most sokszorosan örülni kell. „Ott vacsorát készítettek neki (Jézusnak). Márta felszolgált, Lázár azok között volt, akik vele ültek az asztalnál. Mária pedig fogott egy font igazi, drága nárduszolajat, megkente Jézus lábát, és hajával törölgette azt”(Jn 12,2-3) Mindez a baráti szeretet ragyogó öröméről szólt! Ennek a túláradó boldogságnak érzékelhető megfogalmazása a helyzetkép zárómondata: „a ház megtelt a kenet illatával” (3) Ha az egyszerű emberszív is megtelik az ilyen ritka szép örömmel, akkor „Jézus Szíve, a minden szív királya és központja” ne érezné ennek boldogságát? Mi most a rendkívüli pillanatot leshetjük meg benne. Az Úr az öröm kis tengerében a szenvedésére készül. Tanítványai közül az, aki szenvedése egyik fő oka, epés megjegyzésével beleszúr a Szent Szívbe: „Miért nem adták el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és adták oda a szegényeknek?” (5) A Szív, amely mindig mindent csak adott, most halálosan feljajdul: „Hagyj békét neki, hogy temetésem napjára megőrizze azt. Mert a szegények mindenkor lesznek veletek, de én nem leszek mindig veletek” (7-8) Amikor János apostol megírta evangéliumát, nyilván korholni kívánta az akkor még apostoltársat: „Ezt pedig nem azért mondta, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem mivel tolvaj volt, és nála lévén az erszény, az adományokat elsikkasztotta” (6) Egyben tárgyilagosan közli azt is, hogy a kis lopások után nagyot akart szerezni Jézus ügyéből: árulója lett Mesterének, és ezért harminc ezüstöt kapott. Mi, akik Lázárék ablakán át beleshettünk Jézus Szent Szívébe, gondolkodjunk el a történteken. Mi már állandó vendégei lehetünk Jézusunknak, amikor saját szívünkbe fogadhatjuk. Velünk együtt sokan sorakoznak. Úgy-e, nem lesz közülünk senki irigy és áruló? Akik Jézus szegény testvéreit ilyen vagy olyan eszközökkel rabolják ki, úgysem jönnek közénk. Sajnáljuk őket, nem tudják, mit cselekszenek.