Évközi 10. vasárnap

Évközi 10. vasárnap

Igazából nem maga a csoda érdekes, mert ha hisszük, hogy Krisztus az élő Isten Fia, aki a világba jött, akkor a csodát is könnyű elfogadnunk, hanem inkább arra érdemes figyelni, ami a csoda másnapján és azután történik. Egyikünk életéből sem hiányoznak a csodák, a nagy megvilágosodások, az isteni szólítások, esetleg a halál torkából való megszabadulás, de gyakran hiányzik az az egész életünkre kiható változás, amelynek a csodát követnie kellene. Szent Pál apostol egész életében emlékezett arra, ami a damaszkuszi úton történt vele, hogy a feltámadt Krisztus megjelent neki és szólt hozzá. Akkor, ott csírájában megkapta az egész krisztusi kinyilatkoztatást, s attól fogva egész életét ennek szolgálatára rendelte.

Az isteni hatalommal, de még inkább az isteni szeretettel való találkozás egész életünket meg kellene hogy jelölje, mi azonban oly sokszor feledékenyek és hálátlanok vagyunk. Talán bele sem gondolunk, ki az, aki a csodát tette velünk; vagy a csoda, az elragadtatás pillanatait bálványozzuk, és ismét ilyenek után vágyakozunk; esetleg már másnap kételkedünk, s új meg új jeleket és bizonyítékokat várunk. Pedig Isten a csoda másnapján is ugyanaz az Isten, s ugyanúgy szeret bennünket, a csodákat azonban nem azért adja, hogy elkápráztasson, hanem hogy nagyobb szeretetre hívjon minket.

Urunk Jézus, megköszönjük Neked életünk kicsiny és nagy csodáit, mindenekelőtt azt, hogy meghívtál bennünket szolgálatodra. Add kegyelmedet, hogy soha ne feledkezzünk meg arról, amit végbe vittél életünkben, hanem újra meg újra felidézve csodáidat és hálát adva értük mindhalálig hűségesek maradjunk Hozzád.