Jeremiás imája
elmélkedés kilencedik része
5,15:”Eltűnt szívünk vidámsága, gyászba fordult a körtáncunk”
A zsidó nép szerette a közös zenét és a körtáncot. Amikor Dávid legyőzte a filiszteus Góliátot, „kivonultak az asszonyok Izrael valamennyi városából Saul király elé, énekelve, körtáncot lejtve, ujjongó dobokkal és csörgőkkel” (1Sám 18,6) Dávid király Obededom házából Jeruzsálembe vitte Isten ládáját nagy vigasság közepette. „Dávid hét énekkart és áldozati borjút is vitt magával. Amikor aztán az Úr ládájának hordozói hat lépést haladtak, bemutatott egy marhát és egy kost. Dávid teljes erejéből táncolt az Úr előtt, közben Dávidot gyolcs efód övezte. Így vitte Dávid és Izrael egész háza az Úr bizonyságának ládáját ujjongás és harsonaszó közepett” (2Sám 6,12-15) A romokon ülő Jeremiás visszagondolhatott a boldog múltba, amikor Izrael Isten kedves fiának egymás után adta a nagy győzelmeket, a nép pedig ujjongva ünnepelt. Most Dávid műve, Sion, romokban hever. Dávid szívének dédelgetett álma, az Úr temploma megsemmisült. Igaz, nem ő építette föl, de ő gyűjtötte össze az építési költségekre való rengeteg aranyat, ezüstöt, rezet, szóval mindent. Vele volt az Isten, mert Dávid szíve is egészen Istennel volt. Utódai és azok alattvalói azonban elfajzottak, kezdve a templomépítő Salamonon, végezve a megvakított és rabságba hurcolt Cidkijával. Minden gyászba fordult. Nekünk is voltak óriási veszteségeink a Muhi mezőn, Mohácsnál, a II. Rákóczi Ferenc vezette és az 1848-1849-es szabadságharcok leverése után, nem beszélve a legveszedelmesebb romhalmazról, ami a fejekben és a lelkekben keletkezett. Népünk nagy része elvesztette hitét, elpártolt Istenétől és Nagyasszonyától, szembefordult az idegen járom alá került testvéreivel, most pedig hiába zeng a muzsika, mi is úgy érezzük, mint Jeremiás: „Eltűnt szívünk vidámsága, gyászra fordult a körtáncunk”.
5,16: „Leesett a koszorú a fejünkről, jaj, nekünk, mert vétkeztünk”
Jeremiás idejében a vőlegények hordtak fejükön ünnepi koszorút a lakodalom nyolc napja alatt. Jeruzsálem és egész Júdea legényei elpusztultak vagy fogságba kerültek. Isten ugyan azt üzente nekik, hogy nősüljenek, nemzzenek gyerekeket, ne csappanjon a nép száma, hanem gyarapodjanak. Dolgozzanak, ne adják fel a jövőt. Ez azonban nem a nyolc nap koszorút viselő vőlegények vidám korszaka lesz. A vétkekkel sújtott ember csak látszólag vidám. A mi fiataljaink közül sokan nem merik vállalni felelősen,de vidáman, hogy házaspárként kezdjenek közös életet, a gazdasági bajokkal szembeszállva, Istenben bízva vállukra véve a magyar jövőt. Ez a legmélyebb válság. Ennek gyökere pedig az, hogy az isteni Gondviselésbe nem mernek belekapaszkodni. Fiatalok! Ne dobjátok el könnyelműen az életkezdés bokrétáját és menyasszonyi csokrát. Isten gyermekeket akar nektek ajándékozni. Igaz, ez gonddal jár, de áldozat nélkül sosem volt boldogság és nem is lesz soha. Nagyon sok vétek terheli múltunkat. Isten azonban végtelenül irgalmas és egyetlen bűnbánó szóra azonnal megbocsát. Ébredjetek fel álmotokból, vissza kell térnetek őseink hősi hitéhez. A meggyőződés nélküli csoportok, amivel hitegetnek benneteket, legyen az a műveletlenség, könnyelműség, drogfogyasztás, az a léha élet rabszolgasága, boldoggá még nem tett senkit, de egyeseket, népeket, birodalmakat már sokszor sírba vitt. Nekünk élnünk kell, mert Isten és Nagyasszonyunk, a Boldogságos Szűz Mária ránk akarják bízni azt a világot, amit Isten tervezett öröktől fogva. Van erre biztosíték? Igen, az ezer éves történelmünk. Európa szellemi és gazdasági többletéért mi véreztünk. Az ilyen népre Isten rá meri bízni a kereszténység jövőjét. Egész lélekkel térjünk Istenünkhöz.
elmélkedés kilencedik része
5,15:”Eltűnt szívünk vidámsága, gyászba fordult a körtáncunk”
A zsidó nép szerette a közös zenét és a körtáncot. Amikor Dávid legyőzte a filiszteus Góliátot, „kivonultak az asszonyok Izrael valamennyi városából Saul király elé, énekelve, körtáncot lejtve, ujjongó dobokkal és csörgőkkel” (1Sám 18,6) Dávid király Obededom házából Jeruzsálembe vitte Isten ládáját nagy vigasság közepette. „Dávid hét énekkart és áldozati borjút is vitt magával. Amikor aztán az Úr ládájának hordozói hat lépést haladtak, bemutatott egy marhát és egy kost. Dávid teljes erejéből táncolt az Úr előtt, közben Dávidot gyolcs efód övezte. Így vitte Dávid és Izrael egész háza az Úr bizonyságának ládáját ujjongás és harsonaszó közepett” (2Sám 6,12-15) A romokon ülő Jeremiás visszagondolhatott a boldog múltba, amikor Izrael Isten kedves fiának egymás után adta a nagy győzelmeket, a nép pedig ujjongva ünnepelt. Most Dávid műve, Sion, romokban hever. Dávid szívének dédelgetett álma, az Úr temploma megsemmisült. Igaz, nem ő építette föl, de ő gyűjtötte össze az építési költségekre való rengeteg aranyat, ezüstöt, rezet, szóval mindent. Vele volt az Isten, mert Dávid szíve is egészen Istennel volt. Utódai és azok alattvalói azonban elfajzottak, kezdve a templomépítő Salamonon, végezve a megvakított és rabságba hurcolt Cidkijával. Minden gyászba fordult. Nekünk is voltak óriási veszteségeink a Muhi mezőn, Mohácsnál, a II. Rákóczi Ferenc vezette és az 1848-1849-es szabadságharcok leverése után, nem beszélve a legveszedelmesebb romhalmazról, ami a fejekben és a lelkekben keletkezett. Népünk nagy része elvesztette hitét, elpártolt Istenétől és Nagyasszonyától, szembefordult az idegen járom alá került testvéreivel, most pedig hiába zeng a muzsika, mi is úgy érezzük, mint Jeremiás: „Eltűnt szívünk vidámsága, gyászra fordult a körtáncunk”.
5,16: „Leesett a koszorú a fejünkről, jaj, nekünk, mert vétkeztünk”
Jeremiás idejében a vőlegények hordtak fejükön ünnepi koszorút a lakodalom nyolc napja alatt. Jeruzsálem és egész Júdea legényei elpusztultak vagy fogságba kerültek. Isten ugyan azt üzente nekik, hogy nősüljenek, nemzzenek gyerekeket, ne csappanjon a nép száma, hanem gyarapodjanak. Dolgozzanak, ne adják fel a jövőt. Ez azonban nem a nyolc nap koszorút viselő vőlegények vidám korszaka lesz. A vétkekkel sújtott ember csak látszólag vidám. A mi fiataljaink közül sokan nem merik vállalni felelősen,de vidáman, hogy házaspárként kezdjenek közös életet, a gazdasági bajokkal szembeszállva, Istenben bízva vállukra véve a magyar jövőt. Ez a legmélyebb válság. Ennek gyökere pedig az, hogy az isteni Gondviselésbe nem mernek belekapaszkodni. Fiatalok! Ne dobjátok el könnyelműen az életkezdés bokrétáját és menyasszonyi csokrát. Isten gyermekeket akar nektek ajándékozni. Igaz, ez gonddal jár, de áldozat nélkül sosem volt boldogság és nem is lesz soha. Nagyon sok vétek terheli múltunkat. Isten azonban végtelenül irgalmas és egyetlen bűnbánó szóra azonnal megbocsát. Ébredjetek fel álmotokból, vissza kell térnetek őseink hősi hitéhez. A meggyőződés nélküli csoportok, amivel hitegetnek benneteket, legyen az a műveletlenség, könnyelműség, drogfogyasztás, az a léha élet rabszolgasága, boldoggá még nem tett senkit, de egyeseket, népeket, birodalmakat már sokszor sírba vitt. Nekünk élnünk kell, mert Isten és Nagyasszonyunk, a Boldogságos Szűz Mária ránk akarják bízni azt a világot, amit Isten tervezett öröktől fogva. Van erre biztosíték? Igen, az ezer éves történelmünk. Európa szellemi és gazdasági többletéért mi véreztünk. Az ilyen népre Isten rá meri bízni a kereszténység jövőjét. Egész lélekkel térjünk Istenünkhöz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése