Ferenc pápa katekézise a szerdai általános kihallgatáson: „Keresztények vagyunk, mert az egyházhoz tartozunk”
A Szent Péter téren kezdett katekézis elején pedig az ötvenezer zarándok imáját kérte a betegekért.
Tanításában a pápa folytatta a múlt héten megkezdett témáját Isten azon kezdeményezéséről, mellyel egy népet akar magának formálni az ő ígéretével és áldásával. Ábrahámmal kezdi ezt a kapcsolat-építést olyan bizalommal, melynek Isten mindig bővében van és előkészíti az Ószövetség népét arra, hogy Jézus Krisztusban őt tegye meg az Isten és az ember közötti, valamint az emberek egymás közötti kapcsolatának jelévé és eszközévé. Most az egyházhoz tartozásról beszélek – jelentette be a pápa.
„Mi nem vagyunk elszigetelve és nem vagyunk egyéni jogcímen keresztények, ki-ki a saját maga módján, nem! A mi keresztény identitásunk az odatartozás. Keresztények vagyunk, mert az egyházhoz tartozunk. Úgy vagyunk ezzel, mint a nevünkkel. Ha a nevünk a „keresztény vagyok”, akkor a családi nevünk az, hogy „az Egyházhoz tartozunk” – mondta a pápa. „Nagyon szép dolog itt megjegyezni azt, hogy ez az odatartozás megjelenik az Isten nevében is. Az égő csipkebokor csodálatos történetében (Kiv 3,15) úgy nevezi önmagát, mint az Atyák Istene, nem mondja „Én vagyok a Mindenható, hanem „Én vagyok Ábrahám, Izsák és Jákob Istene”. Úgy mutatja önmagát, mint aki szövetséget kötött az atyáinkkal és mindig hűséges marad a szövetségéhez, és bennünket is arra hív, hogy lépjünk be ebbe a kapcsolatba, mely megelőz bennünket. Ez az Istenhez való viszonyunk - aki már kapcsolatban van a népével és megelőz bennünket - abból a korból ered”.
Katekézise második részében „hálásan gondolt azokra, akik megelőztek bennünket és akik befogadtak az egyházba. Senki sem lesz keresztény önmagától! Világos, nemde?” – nyomatékosította a pápa, aztán meg is ismételte a lényeges mondanivalóját: „Senki sem lesz keresztény önmagától! Nem laboratóriumban készülnek a keresztények. A keresztény annak a népnek a része, amely távolról jön. A keresztény ehhez a néphez tartozik, amit egyháznak hívnak, és ez az egyház „csinálja” a keresztényt a keresztsége napján, majd így tovább katekézis és sok egyéb dolog révén. Senki, de senki nem lesz magától keresztény!” – mondta pápa.
Ha hiszünk, ha tudunk imádkozni, ha ismerjük az Urat, ha meg tudjuk hallgatni a Szavát, ha közel érezzük őt, ha felismerjük őt a testvérekben – folytatta Ferenc pápa - , mindez azért van, mert mások, előttünk megélték a hitet, azt ránk hagyták, tehát a hitet az atyáinktól, ez elődeinktől kaptuk és ők tanították azt nekünk. Ha jól végiggondoljuk, ki tudja hány kedves arc vonul el lelki szemeink előtt most, talán a szüleinké, aki a keresztséget kérték a számunkra, aztán a nagyszüleinké és más családtagjainké, akik megtanították a keresztvetést és az első imádságokat. Én élénken emlékszem arra a nővérre, aki nekem a katekizmust tanította, és mindig emlékszem rá, most már biztos a mennyben van, mert egy szent asszony volt, és őrá emlékezve hálát adok érte az Istennek ezért a nővérért. Vagy ott van a plébánosom arca, vagy egy másik papé, vagy egy nővéré, egy hitoktatóé, aki átadta nekünk a hitet és segített bennünket a hitben növekedni, mint keresztény… Íme, ez az Egyház! Ez egy nagy család, amelybe befogadtak és ahol megtanultunk hívőként és az Úr Jézus tanítványaiként élni.
Katekézise harmadik részében Ferenc pápa a keresztények egymáshoz való kapcsolatáról szólt. „Ezt az utat nemcsak mások által tudjuk megélni, hanem másokkal együtt. Az egyházban nem létezik a „csináld magad” jelenség, sem amit a sportnyelv úgy mond: „labdaemelgetés egyhelyben”! Benedek pápa hányszor írt az egyházról, mint egy „mi-jelenségről”! És mégis, hányszor halljuk ezt mondani: „Én hiszek az Istenben, hiszek Jézusban, de az Egyház nem érdekel...”. Hányszor, de hányszor hallottuk? Ez persze nem megy! Van, aki azt gondolja, hogy személyes, közvetlen, direkt kapcsolatban lehet Jézus Krisztussal, az egyházzal való közösség és közvetítés nélkül. Ez veszélyes és káros kísértés. Ahogy a nagy VI. Pál mondta: abszurd dichotómia, abszurd kettősség.
Igaz, hogy az úton levés egy elkötelező tevékenység, mely némelykor még fárasztó is lehet. Megtörténhet, hogy egy-egy testvérünk problémát okoz, vagy éppen botrányt okoz… De az Úr a lelkek üdvösségének az üzenetét mindnyájunkra bízta, a tanúkra, és ő a testvérekben, karizmájukkal és korlátaikkal együtt jön elénk, és teszi ismertté magát.
Végül Ferenc pápa így foglalta össze katekézisét: „Ez az egyháznak a jelentése, jegyezzétek meg jól: kereszténynek lenni azt jelenti, hogy az egyházhoz tartozunk. A név a „keresztény”, a családnév az „egyházhoz tartozás”. Kedves barátaim, kérjük Szűz Mária, az Egyház Anyja közbenjárására a kegyelmet, hogy ne engedjünk soha a kísértésnek, hogy életünket megcsinálhatjuk mások nélkül, az egyház nélkül, hogy megválthatjuk magunkat egyedül, hogy labor-keresztények lehetünk. Ellenkezőleg, nem szerethetjük az Istent anélkül, hogy a testvéreket szeretnénk, és nem lehet szeretni az Istent az Egyházon kívül. Nem lehetünk az Istennel közösségben, az egyházzal való közösség nélkül. És végül nem lehetünk jó keresztények, ha csak nem azokkal együtt, akik követni akarják az Úr Jézust, mint egyetlen nép, mint egyetlen test, ami az egyház. Ámen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése