APOSTOLOK CSELEKEDETEI 49.

APOSTOLOK CSELEKEDETEI
ApCsel 16,22-34 

A nép is összecsődült ellenük, a bírák pedig letépették a ruháikat, és megvesszőztették őket. Sok ütést mértek rájuk, aztán börtönbe vetették őket. Az őrnek pedig megparancsolták, hogy szigorúan őrizze őket. Miután ilyen parancsot kapott, a belső tömlöcbe vitte őket, a lábukat pedig kalodába zárta. Éjféltájban Pál és Szilás imádkozva dicsérték Istent, a foglyok pedig hallgatták őket. Ekkor hirtelen nagy földrengés támadt, s a börtön alapjai meginogtak. Egyszerre minden ajtó kinyílt, és mindnyájuk bilincsei leoldódtak. Amikor a börtönőr felriadt és azt látta, hogy a börtön ajtajai nyitva vannak, kirántotta a kardját, és meg akarta magát ölni abban a hitben, hogy a foglyok megszöktek. Pál azonban fennhangon így kiáltott: Ne tégy magadban semmi kárt, mert mindannyian itt vagyunk! Az erre világosságot kért, beljebb ment, és remegve borult Pál és Szilás lábához. Azután kivezette őket és így szólt:Uraim, mit kell tennem, hogy üdvösséget nyerjek? Azok azt felelték: Higgy az Úr Jézusban és üdvözülni fogsz, te és házad népe. Aztán hirdették neki az Úr igéjét, és mindazoknak, akik a házában voltak. Ő pedig még abban az éjjeli órában elvitte őket, megmosta sebeiket, s mindjárt megkeresztelkedett, és vele övéi is mindnyájan. Aztán bevezette őket otthonába, asztalt terített nekik, és örvendezett háza népével együtt, hogy híve lett Istennek.
Olvastuk a filippi beszámolóban, hogy milyen kedvesen fogadták Pált és társait, amikor a zsinagóga híján a szombati pihenőhelyen, a folyóparton napozók között remélve az Isten igéjére szomjas  hallgatókat. Később egy ördögtől megszállt lány melléjük szegődött, és hangos szóval arra hívta fel az emberek figyelmét, hogy Pál és társai „a fölséges Isten szolgái”(16,17) Pált zavarta ez az esemény, ezért kiűzte a lányból a sátánt. Azok az emberek, akik a lány ördögi kapcsolatát jó üzletkötésre használták fel, a veszteségük miatt bíróságon vádat emeltek: Pál és társai zavart keltenek a békés emberek között. A bíróság börtönre ítélte őket. A börtönben kalodába zárva zsoltárokat énekeltek éjszaka. Egyszerre nagy földrengés támadt, a kaloda kinyílt, a bilincsek leestek a foglyokról, és minden ajtó kitárult. Amikor a börtönőr ezt észlelte, öngyilkos akart lenni, de Pál rákiáltott: „Ne tégy kárt önmagadban, hisz mind itt vagyunk!”(28) Az őr ezen a hatalmas csodán elámulva meghallgatta Pál beszédét, majd egész családjával hitt Jézus Krisztusban. Megkeresztelkedett és vendégül látta Pált és Szilást. „Virradatkor a bírák hivatali szolgákat küldtek ezzel az üzenettel: Engedd szabadon azokat az embereket!’ A börtönőr ezt rögtön hírül vitte Pálnak: Üzenték a bírák, hogy engedjelek benneteket szabadon. Menjetek hát, távozzatok békében!’ Pál azonban így válaszolt: Ítélet nélkül nyilvánosan megvesszőztettek és börtönbe vetettek minket, jóllehet római polgárok vagyunk, s ráadásul most titokban akartok minket elbocsátani? Azt már nem! Jöjjenek, és kísérjenek ki maguk minket! A törvényszéki szolgák jelentették e szavakat a bíráknak. Azok meghallva, hogy rómaiak, megijedtek, odasiettek, kikísérték őket, kérve, hogy hagyják el a várost. A börtönből kiszabadulva Lídiához tértek be, viszontlátva megvigasztalták a testvéreket, és útra keltek" (35-40)
Pál és társai Bereában nagy eredménnyel hirdették az evangéliumot. A helybeli zsinagóga zsidó hívei együtt működtek velük. Az ószövetségi szentírásban szorgalmasan keresték az előkészítő jeleket. (ApCsel 17,11-12) Pál átutazott Athénba és az Areopaguszon tanulmányozta  a rengeteg látnivalót. A sok bálványoltár közt akadt rá arra az oltárra, amely az Ismeretlen istennek volt szentelve. Mint kitűnő szónok ezt a felfedezését mondja el a melléje szegődött athéni polgároknak. Az ószövetségi Szentírásból idéz a pogányoknak. Kihangsúlyozva, hogy ismeri és szereti az egyetlen igazi Istent, aki az egész világot  és az első ember párt is teremtette. Az embereket arra ösztönzi, hogy tanulják meg: „Ő telepítette be az egy őstől származó emberiséggel az egész földet. Ő határozza meg itt lakásuk idejét és határát. S mindezt azért, hogy keressék az Istent, hogy szinte kitapogassák és megtalálják, hiszen nincs messze egyikünktől sem. Mert benne élünk, mozgunk és vagyunk, ahogy költőitek is mondják: Mi is az ő nemzetségéből valók vagyunk”(17,26-28) Amikor a Megváltóról, szenvedéséről, haláláról és feltámadásáról szól, kigúnyolják.