APOSTOLOK CSELEKEDETEI 52.

APOSTOLOK CSELEKEDETEI
ApCsel 18,9-18 

Az Úr pedig azt mondta éjjel látomásban Pálnak: Ne félj, csak beszélj és ne hallgass, mert én veled vagyok. Senki sem fog hozzád nyúlni, hogy ártson neked, mert sok népem van nekem ebben a városban. Ott maradt tehát egy évig és hat hónapig, s közben tanította nekik az Isten igéjét. Egyszer azonban, amikor Gallió volt Akhája prokonzula, a zsidók egy akarattal rátámadtak Pálra. Odavitték az ítélőszékhez, és azt mondták: Ez törvényellenes istentiszteletre beszéli rá az embereket! Mielőtt azonban Pál szóra nyitotta volna száját, Gallió így szólt a zsidókhoz: Zsidó férfiak! Türelemmel lennék hozzátok annak rendje s módja szerint, ha csakugyan valami törvénytelenségről vagy nagyon gonosz bűntettről volna szó. De ha tanításról, nevekről és a ti törvényetekről folyik a vita, intézzétek el magatok. Ezekben én nem akarok bíró lenni. S elűzte őket az ítélőszéktől. Erre mindnyájan megragadták Szosztenészt, a zsinagóga elöljáróját, és megverték az ítélőszék előtt, de Gallió ezzel sem törődött semmit. Pál pedig még jó ideig ott maradt, aztán búcsút vett a testvérektől. Miután Kenkreában megnyíratta a fejét, fogadalma volt ugyanis, elhajózott Szíriába, és vele ment Priszcilla és Akvila is.
Új helyzet alakult ki Korintusban, amikor Pál segítőtársai: Szilás és Timóteus is megérkeztek a kikötővárosba. Pálnak nem kellett sátorvásznat szőnie a Rómából kiűzött Aquilával és feleségével, Priscillával. A vele lévő irat-tekercseket tanulmányozhatta egész nap, esténként pedig átmentek a zsinagógába. Pál a nappal átböngészett ószövetségi iratokból olvasott fel a hallgatóságnak. Ebben is Jézus nyomdokain járt el, mert Ő rengeteget vitatkozott ellenfeleivel, a zsidó rabbikkal és a vezető réteghez tartozó farizeusokkal. Pálnak még nem álltak rendelkezésre az Újszövetség könyvtekercsei. a Saját kiképzése alkalmával az ószövetségi iratok mellett Jézustól hallgathatta az evangélium érveit. Korintusban azt kellett bizonyítania zsidóknak, hogy nincsenek pogány bálvány istenek, a rómaiak több,mint kétezer bálványa egyszerű kacat, de Ábrahám, Izsák és Jákob Istene még a világ teremtése előtt isteni szüléssel átadta teljes isteni természetét öröktől fogva született Fiának, aki a Názáreti Jézusban emberként is megszületett, hogy szenvedésével és halálával megváltsa az összes embert. Saul (Pál) damaszkuszi megtérése, és Jézussal való személyes találkozása utána pusztába pótolta az apostol-képzést, amit a tizenkettő három év alatt kapott Galileában és Júdeában. „A Fiú magától nem tehet semmit, csak azt teheti, amit az Atyától lát. Amit ő tesz, azt teszi a Fiú is. Az Atya ugyanis szereti a Fiút, s mindent megmutat neki, amit tesz. De még nagyobb dolgokat is mutat neki, hogy csodálkozzanak rajta. Mert amint az Atya föltámasztja a halottakat, és életre kelti őket, a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar. Az Atya nem ítél el senkit, hanem egészen a Fiúra bízta az ítéletet, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút is, ahogy az Atyát tiszteli”(Jn 5,19-23) A zsidók és pogányok nekimentek Pálnak, ő pedig levette felső ruháját, kirázta feléjük, és ezt mondta: Véretek szálljon a fejetekre! Én ártatlan vagyok. Mostantól a pogányokhoz fordulok” (ApCsel 18,6b)