Pünkösdre várva 27.

Pünkösdre várva

Péter mégis menten fölkelt, és a sírhoz futott. Benézett, de csak a lepleket látta. Hazament, és magában igen csodálkozott a történteken”(Lk 24,12) Lukács evangéliuma azt írja: „Péter mégis fölkelt és a sírhoz futott” Lukács talán azért fogalmaz így,mert két évtized múlva másoktól hallotta a feltámadás történetét is, mint mindent, ami Jézusról szól,Nem pontosan figyelt oda, vagy nem tartotta fontosnak elgondolkodni János egyéni emlékén: „A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Észrevette, hogy  a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit kedvelt Jézus, és hírül adta nekik: Elvitték az Urat a sírból, s nem tudom, hova tették. Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Mind a ketten futottak, De a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, s látta a gyolcsot, de nem ment be. Nem sokkal később Péter is odaért, bement a sírba, és ő is látta az otthagyott gyolcsot meg a kendőt, amivel a fejét befödték. Ez nem a gyolcs közt volt, hanem külön összehajtva más helyen. Most már a másik tanítvány is bement, aki először ért oda a sírhoz. Látta, és hitt. Eddig ugyanis nem értették az Írást, amely szerint föl kellett támadnia a halálból. Ezután a tanítványok visszatértek övéikhez”(Jn 20,1-10) Mária Magdolna Jézus holttestét kereste, annak akart végső nyughelyet biztosítani. Péter és János látta az üres kelméket, és végül megértették Jézus háromszori jövendölését. Nekik erre a hitre volt szükségük, hisz mindketten rajongó és méltó hitű, óriási szeretetű alapként állnak Jézus egyetlen Egyháza élén azóta is. A Lélek, íme, elkezdte küldetését.