Szombat húsvét 4. hetében

Szombat húsvét 4. hetében       
ApCsel 13, 44-52; Jn 14, 7-14
„Ha engem megismertetek volna, Atyámat is ismernétek”

Szent János evangélista evangéliumának gyönyörű bevezetőjében beszél az Ige születéséről. Előadását ezzel a csodálatos mondattal zárja: „Istent soha senki nem látta, az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki”. (Jn 1, 18) Igen, az Isten létét és mindenek feletti uraságát az emberi értelem a saját természetes erejével, tehát természetfeletti kegyelem segítsége nélkül is meg tudja ismerni. De emberi szemekkel, vagyis anyagi képességgel meglátni Őt nem áll módjában senkinek, amíg a földön él az ember. Ezt már én magam is sokszor hangoztattam idézve az Ószövetség két nagy egyéniségének, Mózesnek és Illésnek életéből. Most, amikor Jézus búcsúbeszédeit tartja apostolainak az utolsóvacsorán, és azzal biztatja őket, hogy a megváltást befejezve Ő visszatér a mennyországba az Atyához, és ott előkészíti az apostolok dísz székét is, az ószövetségi nagyok példája nyomán Fülöp apostolban is felébred a vágy: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és az elég nekünk. Jézus így válaszolt neki: Annyi idő óta veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp?” (Jn 14, 8-9) Lehet, hogy ezen a válaszon nem lepődtek meg az apostolok, de mi bizonyára furcsának tarjuk, hogy Jézus a feltett kérdést imígy fordítja vissza. A tanítványok hogyne ismernék meg Mesterüket. Jézus azonban így kiélezetten akarja ráébreszteni őket arra, hogy előbbi nagy vitáit végighallgatva már meg kellet, volna tanulniuk, hogy Jézus a farizeusoknak hosszan fejegette különböző vitáik során, hogy Ő egy az Atyával, (Jn 8, 12-30) Fülöpnek újra pontosítani kezdi a kérdést. „Annyi idő óta veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki egem látott, látta az Atyát is. Hogyan mondhatod hát_ Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem?” (9-10) Jézus a mindenki előtt elmondott szavakra és a megcsodált tettekre és azok meghökkentő erejére, az igazság hirdetésére és védelmére, utal. Ez nem lehet emberi mű: „Az igéket, amelyeket én mondok nektek, nem magamtól mondom, hanem az Atya, aki énbennem lakik, ő cselekszi a tetteit”. (10) Jézus tudja, hogy ezek a tények közvetlenül nem érthetők. Az egyszerű halandó logikával eljuthat a rendkívüliség előtti fejhajtásig, de ebben a fontos kérdésben nem elegendő. Ezért fűzi hozzá Jézus: „Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok és az Atya én bennem. Ha másért nem, legalább a tetteimért higgyetek”. (11) a hit ugyanis Isten kegyelmére támaszkodva mondja ki a végső szót: A hit, pedig Isten kegyelmében gyökerezik, ezért biztosan elfogadható. Azért ragaszkodik Jézus a hithez, „mert hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni, mert aki Istenhez járul, annak hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza az őt, keresőket”. (Zsid 11, 5-6)