Apostolok Cselekedetei 21.

Apostolok Cselekedetei

 
4,25: „Aki Dávidnak, a mi atyánknak, a te szolgádnak szájával, a Szentlélek által azt mondtad: Miért acsarkodnak a nemzetek s terveznek hiúságokat a népek?” Péter nem származott Júda törzséből és Dávid családjából, mégis bizalommal nevezi Dávidot atyjának. Ez teljes egyetértéssel elfogadható, hiszen az uralkodókat a nép gondviselő atyjaként szokták elfogadni az alattvalók. Isten szolgájának is nevezi, amint ezt az Ószövetségben több helyen is írva találjuk (2Sám 7,8; 1Kir 8,24; Zsolt 78,70). Dávid próféta is volt, akit a Szentlélek ihletett szólásra, amint a Hiszekegyben is imádkozzuk. A zsoltáros szavai elsődlegesen arról szólnak, hogy a zsidók új királyát Isten veszi oltalmába, de Messiási zsoltárnak fogadjuk el, vagyis valljuk, hogy Jézusról szól. Ezért a trónra lépő új királyok előképei a Messiáskirálynak, Jézusnak. Isten különleges oltalmát élvezik. Az ellenük tusakodó ellenség tervei csak acsarkodás, tehetetlen lázongás marad és hiú ábránd. Még inkább áll ez magára a Messiásra vonatkoztatva.
4,26-27: „A föld királyai felkeltek, egybegyűltek mind a fejedelmek az Úr ellen s az ő Fölkentje ellen. Mert valóban egybegyűltek ebben a városban a te szent Fiad, Jézus ellen, akit fölkentél: Poncius Pilátus a pogányokkal és Izrael népeivel”. E két idézet a 2. zsoltár 1-2. verse. Itt már teljesen Jézusra alkalmazza a főapostol. Jézus perében valóban szerepel két uralkodó: Heródes negyedes fejedelem, aki királyi címmel helytartója a császárnak, és uralkodása nincs négy éves ciklusokhoz kötve. A másik helytartója ugyannak a császárnak, de prokurátor címmel négy éves megbízatás alapján vezeti Júdeát. Pilátushoz vitték Jézust a főtanács ítélete alapján, de ő per közben átvitette az éppen Jeruzsálemben tartózkodó Heródeshez, mivel Jézus állandó lakása Galilea tartomány Názáret nevű városkájában volt. Heródes kihallgatta Jézust, pontosabban megkísérelte kihallgatni, de mivel Jézus szóba sem állt vele, kigúnyolta és visszaküldte Pilátushoz. Ebben a gyalázatos perben a nép urai biztatására Jézussal szemben foglalt állást, és halálát követelte.– Szélesebb értelemben viszont a történelem során sokszor megtörtént, hogy birodalomvezetők elvben és gyakorlatban Jézus ellen szövetkeztek: elvetették tanait, üldözték Egyházát.
4,28: „hogy végrehajtsák, amiről kezed és akaratod elhatározta, hogy megtörténjék”. A fentebb említettek végrehajtották Isten terveit Jézus elítélése és kivégzése tekintetében. Péter fogalmazza így. Ők tehát parancsra cselekedtek, mint a háborúban harcoló katonák, akik a vesztett háború után a bírósági számonkérésre azt válaszolják: Parancsot hajtottunk végre. Mentesek tehát a zsidók és a másik uralkodók meg a nép? Nem. Isten akarta, hogy megtestesült Fia szenvedjen és haljon meg az emberekért, de Ő nem kötelezett egyetlen embert sem, hogy ítélje halálra Jézust. Ha Kaifás zsidó főpap elfogadja Jézus vallomását, figyelembe veszi tanítását és rengeteg csodáját, megkérdezi, hol és kinek a családjából született, aztán teljes bizonyosságot szerezve a messiási jövendölések beteljesüléséről, letérdel Jézus elé, elismeri Őt Messiásnak, akkor a Gondviselésnek más útján jött volna létre a megváltás. Mivel azonban a benne és kasztjában élő gőg, a Jézus ellen megcsontosodott rosszakarat ezt a tájékozódást eleve meggátolta, döntésük egészen az övék volt, alapul szolgált a tudatos ítéletnek, amit Isten kezdettől tudott.
4,29: „Most tehát, Urunk, tekints fenyegetéseikre, és add meg szolgáidnak, hogy teljes bizodalommal hirdessék igédet”. A főtanács nem merte elítélni a két apostolt, mert semmiféle jogsértést nem követtek el, csupán meggyógyítottak egy születése óta béna férfit. Ők ugyan szívesen ártottak volna nekik, de az ügy annyira nyilvánvaló volt, és olyan sokan ismerték, hogy nem kockáztatták meg az esetleges lázadást. A homályosabb fenyegetések viszont elhangzottak. Ennek ellensúlyozására kérik imájukban Isten kegyelmét, hogy bátran végezzék küldetésüket továbbra is.
4,30: „Te pedig nyújtsd ki kezedet gyógyításokra, hogy jelek és csodák történjenek szent Fiadnak, Jézusnak neve által”. Isten akaratával cselekszik mindent, hiszen nincs teste, tehát keze sincs. Az ember viszont rendszerint a kezével dolgozik. A munka kezdetén nyugalmi helyzetből felemeli az ember a kezét, így lát dolgához. Az Ószövetségben gyakran találkozunk ezzel a kifejezéssel, Istennel kapcsolatban is. Ha pedig arról szól a szentíró, hogy Isten könnyedén fejt ki erőt valami nehéz munka végzésére, akkor mondja: kinyújtott karral cselekszik. A kemény ütközetben kapott isteni segítséget és a súlyos büntetések végre hajtását is úgy jellemzi a Biblia, hogy Isten kinyújtott kezével cselekedett. Ha pedig még folytatódik a megtorlás, akkor így szokták folytatni: de Isten keze még kinyújtva maradt. Itt most hasonló az apostolok imája: erős kéz, nagyhatalom nyilatkozott meg Jézus nevében, amikor a béna ember születési hibáját megszüntette Jézus nevének ereje. Ezután se szűnjék meg ez a segítség, mert az apostolok igehirdető munkáját jelentősen előmozdítják az Ő nevében végzett csodák, elsősorban a gyógyítások. Jézus csodáinak zöme is ebben állt
4,31: „Miután így imádkoztak, megremegett a hely, ahol egybegyűltek. Mindnyájan beteltek Szentlélekkel, s bátran hirdették Isten igéjét” A hely megremegését földrengésnek szoktuk mondani. A szilárd fölkéreg nyugalmasan hordozza az embert és annak létbiztonságot nyújtó lakhelyét. Ha pedig ez a folyamatos biztonság veszni látszik, esetleg házak sérülnek vagy dőlnek össze, ez létünk teljes kiszolgáltatottságát sugallja. Méltán érzi ilyenkor a bűnös ember, hogy ez Isten büntetése. Ilyen volt Jézus halálának percében az általános földrengés (vö. Mt 27,51), és a feltámadását jelző angyal is földrengéssel észleltette földre toppanását (Mt 28,2) Most csak megremegett a hely, jelezve, hogy az első keresztény pünkösd lélekáradásához hasonlóan a Szentlélek száll le rájuk érzékelhetően. Akkor erőt kaptak ahhoz, hogy bátran kezdjék el az igehirdetést, most pedig az első keményebb ellenállást észlelve abba ne hagyják azt.