Sienai Szent Katalin

Sienai Szent Katalin
1Jn 1,5-2,2; Mt 11,25-30
„Közösségben vagyunk egymással”

János apostol arról ír, hogy csodálatos közösségben élhetünk Istennel. Isten ugyanis világosság, nincs benne semmi sötétség. Amint a nap fénye lehetővé teszi, hogy az emberek lássák egymást, érintkezhessenek egymással, élvezzék egymás társaságát, dolgozni tudjanak közös célokért, ugyanígy Isten a maga természetfeletti világosságával összefűzi önmagával és egymással is az embereket. Sienai Szent Katalin a családjában elnyerte ezt a világosságot. Édesapja nemcsak jó kelmefestő volt, hanem hívő ember is. Isten fényében nézte a maga életét. A házasságot úgy látta, ahogy Isten akarta láttatni: egy férfi és egy nő örökre szóló szövetségének, amelynek célja egymás önzetlen boldogítása a hitvesi szeretet csodálatos tényeivel. Aztán azt is Isten gondolata szerint élte meg, hogy szerelmük egyik gyönyörű gyümölcse az életfakasztás. Huszonötödik gyermekük volt Katalin. Nem tett semmit Isten akarata ellenére, hogy ne szülessék a nagyon sokadik istenáldás, nem félt, hogy neki aztán már igazán nem jut ennivaló és ruha. Jézus szavai fénylettek előtte: az Atya szereti az életet, főleg az emberéletet és gondoskodik róla. Katalin a maga életfeladatát is meglátta ebben a közösségben: azért kell élnie, hogy az emberek nagy családjában békét teremtsen tiszta okossággal és szeretettel. Városok között, sőt az egyházi közösségben is nagy volt a küldetése, az ő diplomáciai erőfeszítésének köszönhetően megszűnt a pápa avignoni fogsága, és visszatérhetett Rómába. Katalin kimagasló eszköze volt Istennek.  Aki Isten világosságában él, az emberekkel is világos tiszta fényben tud élni. A sötétség mindig a bűn miatt keletkezik.