Apostolok Cselekedetei 24.

Apostolok Cselekedetei

5,5: „Amint Ananiás ezeket a szavakat hallotta, összeesett és meghalt. Erre nagy félelem fogta el mindazokat, akik ezt hallották”. Bizonyára Péternek sem volt könnyű ezeket a szavakat kimondania, látni a hirtelen halálra váló embert, amint rémült tekintettel összerogy, de ő nem a maga elgondolását hajtotta végre, hanem Isten parancsát közvetítette: általa érzékeltette az Úr, hogy az igazság az Ő országának alappillére, megsérteni nem szabad. Mondhatnánk így is: halálosan komolyan kell venni, akár rögtön elszámoltat Isten, akár csak később. A jelenlévők döbbenete is azt mutatja, hogy ezt eddig senki sem vette ennyire tragikusnak. Mint a hogy később is szeretnék elmismásolni a könnyelműen kimondott „kegyes” hazugságokat: csak azért hazudtam, mert az igazság kimondása szomorúságot okozott volna. Aquinói Szent Tamás ifjú diák korában is keményen becsületes volt ezen a területen is. Egyszer társaival beszélgettek, amikor elrikkantotta magát az egyik tréfamester: Nini! Ott repül egy ökör! Tamás a jelzett irányba nézve kereste tekintetével a repülő ökröt. Harsány röhej. Ő pedig halálosan komolyan kimondta véleményét: Inkább elhiszem, hogy az ökör röpül, mint hogy egy keresztény hazudik.
5,6: „Az ifjak pedig fölkeltek, felemelték, kivitték és eltemették”. Nyilván meglepődtek a jelenlévő fiatal férfiak is, de aki meghalt, el kell temetni. Ha Péter akkor kieszközli Istentől, hogy feltámaszthassa Ananiást, ez kiskaput nyitott volna a közgondolkodásnak: Jó-jó, a parancs kemény, de hát van kibúvója is, mint a később, napjainkban is állandóan visszatérő jelenség, hogy a paragrafusok kunkoraiban ügyesen lehet lavírozni.
5,7: „Körülbelül három óra múlva belépett a felesége, aki nem tudta, hogy mi történt”. A közösségből senki nem futott el, hogy értesítse az asszonyt. Ez ma elképzelhetetlen, hogy valaki azonnal ne kapná elő a mobiltelefonját, és neki, de talán az összes hírügynökségnek, napilapnak ne adna hírt a szenzációról. Istennek azonban az volt a célja, hogy az asszony lelkében szabadon alakuljanak a döntések. Ezért hagyta, hogy ilyen gondolatok nyüzsögjenek az eszében: a férjem már biztosan odaadta a pénzt, learatta a közösség elismerését, bámulatát,hogy milyen nagylelkűek vagyunk. Lassan majd én is öltözöm, kellően felkészülök a belépés kirobbanó tapsára, a csillogó tekintetekre, szép szavak özönére. Nyilván maga Péter isőszinte elismeréssel nyújt majd kezet. Lám, egy kis hazugsággal milyen diadalt lehet aratni!
5,8: „Péter megkérdezte tőle: Mondd nekem, asszony, csakugyan ennyiért adtátok el a földet? Az így felelt: Igen, annyiért”. A siker megér egy kis hazugságot részemről is, gondolhatta az asszony. A kigondolt sikerélmény elvakította. Nem figyelt fel arra, hogy körülötte döbbenten állnak a jelenvoltak, akik tisztán látták a férj hazugságának azonnali súlyos büntetését. Tele lehettek aggodalommal: Jaj, csak az igazságot mondja az Egyház színe előtt ez a szerencsétlen, aki még feleségnek gondolja magát, pedig özvegy. De hát vannak hazudozók, akik saját hazugságaiktól elbódultan nem veszik észre a józan tekinteteket, amelyekből életmentő igazságot, megbánást lehetne kiolvasni.
5,9: „Erre Péter azt mondta neki: Mire volt jó megegyeznetek abban, hogy megkísértitek az Úr Lelkét? Íme, akik eltemették férjedet, az ajtónál állnak, s téged is kivisznek”. Péternek ismét ki kellett mondania az igazságot, aminek hallatára újra lesújtott a halál. Nem Péter ölt vagy öletett, hanem az élet Ura vette el egy megtévedt ember életét. Ismételten üzenetet hagyott nekünk, hogy az Isten országa alapját képező igazság szent és sérthetetlen, de ha valaki ezt nem veszi tudomásul, az ítélettel kell szembenéznie. Szafira három órát kapott, és biztosan kapott hozzá elegendő segítő kegyelmet is, hogy visszavonja megegyezésüket a hazugságban. Ő ezt nem használta föl, a hiúság elvakította. A sorsa – sajnos-, nem egyedi!