Évközi 26 vasárnap

Évközi 26 vasárnap
Szám 11, 25-29; Jak 5, 1-6; Mk 9, 38-43. 45. 47-48
„Rajta, gazdagok, jajveszékelve sírjatok a rátok törő nyomorúság miatt!”

Mielőtt megütközést keltenénk jobb módú embertestvéreinkben, tisztázzuk, kikre kiált Jakab apostol jajt. Ő még az Ószövetségben született, abban is nőtt fel. Édesapja, Alfeus, sem lehetett gazdag ember, mint a többi apostolé sem. Bizonyára megtanulta ifjan a zsidók boldogságról vallott alapelvét: hosszú élet, sok gyermek, viszonylagos jólét. Meghívása után Jézushoz csatlakozott egész szívvel. Tisztelte az ószövetségi törvényt és szokásokat, és az apostolok szétszéledése után a város keresztény püspökeként Jeruzsálemben maradt. Levelében tanácsokat osztott a korabeli és a mindenkori keresztényeknek. Védelmezte a szegényeket, az igaz vallásra oktatott mindenkit: az igazság és a tevékeny szeretet szolgálatára buzdít. Ebben a levélrészletben megmondja, milyen gazdagokra gondol, amikor jajt kiált rájuk. A korabeli mezőgazdasági munkások, a napszámosok, abból a bérből éltek, amiért aznap megdolgoztak. Az aratás, a kenyérgabona levágása, kévébe kötése, összerakása sürgős és nagyon nehéz munka volt a nagy forróság miatt. Aki az ezért járó bért aznap nem fizette ki, égbekiáltó bűnt követett el a munkás és családja ellen: „Felhatolt a Seregek Urának fülébe”.(4) A gazdagok, akik „bőségben éltek a földön és tobzódtok, hizlaljátok szíveteket a leölés napjára”(5) Komoly bűn Isten szemében az is, ha valaki tisztességes munkában szerzett pénzen gazdagodik meg ugyan, de elveszi munkása megérdemelt kenyerét, mert mindenkinek joga van a kenyérkereső munkához és annak a béréhez. Ha törik, ha szakad, ki kell azt fizetni. Aki tobzódik, sőt egyenesen milliói vagy milliárdjai vannak, az semmiféle kibúvót ne keressen, nem menekül a szörnyű, jaj, elől. „Az igazat elítéltétek, megöltétek, s ő nem tanúsított ellenállást”. (6) Lehet, hogy az igaz Jézusra vonatkozik, akinek nem napszámmal tartoztak a jómódú főtanácstagok, de megtagadták tőle az igazságos ítéletet, és elítélése, keresztre feszítése menthetetlenül gyilkosság. Ha nem rá, hanem egy becsületesen dolgozó egyszerű emberre vonatkozik az apostoli megállapítás, ha a gazdag elsikkasztja a bérét, és e miatt a szerencsétlen károsult eldobja életét, halála az illető gazdag lelkén szárad. Semmiféle emberi igyekezet nem tudja tisztára mosni. Miután tisztáztuk az apostol által bűnösnek bélyegzett gazdagok fogalmát, meg kell említenünk az Istentől kiszabott büntetésüket. „Rajta, gazdagok, jajveszékelve sírjatok a rátok törő nyomorúság miatt”(1) Minimálisan annyi nyomort szenvednek el, amennyit okoztak másoknak. Ezt a nyomort a földön is megkapják, és ha nem tartottak bűnbánatot életük végéig, akkor következik a pokol, ahol örökké szenvedi bűnei büntetését. Isten elől elbújni nem lehet. Ha meggyónva bocsánatot kaptak, de nem kártalanították áldozataikat, a tisztítótűzből ki nem menekülnek, amíg valaki helyettük meg nem fizet az utolsó fillérig. Rendszerint az is a büntetésükhöz tartozik, hogy a szerzett vagyont látják holtuk előtt, esetleg holtuk után tönkremenni. Az apostolnak meg kellett írnia az Egyháznak, kendőzetlenül el kellett mondania, hogy a bűnöző gazdagok féljenek és javuljanak Isten színe előtt, a becsapottak pedig érezzék, Isten mellettük áll.