A Családról a családnak 6.

Pimasz lázadás, igazságos ítélet

 
Istennek nagyon fájt, hogy rengeteg jótéteményéért, amelyet a zsidókkal tett, ennyire komisz és értelmetlen lázadással válaszoltak. Különösen az fájt az Úrnak, hogy feltételezték róla, hogy zsenge gyermekeiket is koncnak veti az ellenség lába elé. A büntetést ezért keményen kellett folytatnia: „Gyermekeiteket azonban, akikről azt mondtátok, hogy ellenség zsákmányává lesznek, beviszem: hadd lássák a földet, amely nektek nem tetszett. Eben a pusztában fog heverni holttestetek, fiaitok ebben a pusztában fognak kóborolni negyven esztendeig, s viselni fogják a ti paráznaságotok (szerződésszegésetek) következményeit, amíg meg nem emésztődik atyáik holtteste a pusztában. Annak a negyven napnak megfelelően, amely alatt szemügyre vettétek a földet, egy-egy esztendőt számítva minden napért, negyven esztendeig lakoltok gonoszságaitokért és ismeritek meg bosszúmat, mert amint mondtam, úgy teszek ezzel a felette gonosz sokasággal, amely felkelt ellenem: elpusztul és meghal ebben a pusztában. Ekkor mindazokat a férfiakat, akiket elküldött Mózes, hogy szemléljék a földet, s akik visszatértük után fellázították ellene az egész sokaságot, gyalázva a földet, hogy rossz, halál sújtotta az Úr színe előtt. Csak Józsue, Nun fia, és Káleb, Jefóne fia maradt életben mindazok közül, akik elmentek, hogy szemügyre vegyék a földet. – Amikor Mózes elmondta mindezeket Izrael valamennyi fiának, igen elszomorodott a nép. Kora reggel aztán felkeltek, és fel akartak menni a hegytetőre és azt mondták: Készek vagyunk felmenni arra a helyre, amit az Úr mondott, mert vétkeztünk. Azt mondta nekik Mózes: Miért szegitek meg az Úr parancsát? Nem fog ez javatokra válni! Minthogy az Úr nincsen közöttetek, ne menjetek fel, hogy el ne hulljatok ellenségeitek előtt. Az amalekiták és a kánaániak ott vannak előttetek, s kardjuk által elhullotok, mivel nem akartatok engedelmeskedni az Úrnak, az Úr sem lesz veletek. Azok mégis elindultak elvakultan a hegytetőre, de az Úr bizonyságának ládája és Mózes nem mozdultak a táborból. Ekkor lerohantak az amalekiták és a kánaániak, akik a hegyen laktak, és verve-vágva kergették őket egészen Hormáig”. (Szám 14,31-45) Isten a családok és népek sorsát okosan és jól kicövekelte parancsaival. Miért nem elég tanulni a más kárából? Nem okosabb?