Sirák Fiának Könyve 99.

Hat éves koromban tudtam meg a katekizmus első kérdésből: ki az Isten. „Isten az egész világnak Ura és a mi Mennyei Atyánk.”Tizenhat éves koromban az Atyám megüzente: mindig azt kell tennem, amit velem tetetni akar. Érett fejjel rádöbbentem,hogy a szeretet mások szolgálata. Az önzésnek Isten szemében nincs értéke.

„Simon főpap, Oniásznak a fia megjavította az Isten hajlékát, s megerősítette életében a templomot.

 
Ő építette a kettős magasságot, a templomot övező fal magas támaszát. Az ő napjaiban ástak tavat, akkora medencét, mint egy tenger. Megóvta a népet az elpusztulástól, a várost megerősítette ostrom idejére. Milyen dicső volt, körülvette a nép, mikor előlépett a függöny mögül. Mint a hajnali csillag a fellegek között, mint a telihold, mint Isten temploma fölött a ragyogó nap, mint a felhők közt tündöklő szivárvány, mint a tavasz rózsája, mint a patak partján virágzó liliom,mint nyári napokon a tömjénfa ága, mint az izzó tömjén a füstölő parazsán, mint az áldozati aranyos edény, amit mindenféle drágakő ékesít, mint az olajfa, amely tele van gyümölccsel, mint a ciprusfa, amely a felhőkig felér; amikor felöltötte pompás öltözékét, és magára vette csillogó díszeit, amikor fölment a megszentelt oltárhoz, s betöltötte fénnyel a szentély környékét. Amikor átvette a papok kezéből a feláldozásra szánt húsdarabokat, s odaállt az oltár égő tüze mellé, körülötte testvérek koszorúja állt, ahogy a lomb övezi a Libanon cédrusát, mint a pálmatörzsek, úgy vették őt körül. Áronnak fiai díszes öltözékben,--kezükben az Úrnak felajánlott adományok,-- Izrael népének egész közössége előtt, amíg ellátta az oltár szolgálatát, és felajánlotta nemes testtartással a Magasságbeli Mindenhatónak hoz, ott áldozatot. Majd a serleg után nyújtotta a kezét, és a szőlő véréből áldozott; az oltár lábához öntötte a Magasságbeli elé jó illatul, a világmindenség fejedelme elé. Áronnak fiai most felkiáltottak, aztán megfújták vert harsonáikat, megszólaltatták őket, hogy c csakúgy zengett emlékeztetőül a Magasságbeli előtt. Az összesereglett buzgó népsokaság a földön arcra borult, hogy így imádja a Mindenható Urat, a Magasságbeli Istent. Most az énekekre zendítettek rá mind, és szállt a dallam a tömeg fölött. Ekkor esdekelt a nép a Magasságbeli Úrhoz, a nagy irgalmúhoz fordult imájával, amíg véget nem ért az Úr szolgálata, s be nem fejeződött az ünnepség. Akkor aztán lejött (Simon), s Izraelnek egész közössége fölé terjesztette kezét, hogy fennhangon ossza az Úrnak áldását, és tisztsége szerint kimondja szent nevét. A nép meg másodszor is leborult a földre, hogy a Magasságbeli áldását fogadja” (Sir 50,1-21) „Most hát áldjátok a mindenség Urát! Nagy dolgokat művel, aki megáldotta életünket anyánk méhétől, és irgalmassága szerint bánik velünk. Ajándékozzon meg vidám szívvel minket, adjon békességet napjainkban (egész) Izraelnek örök időkön át. Maradjon mellettünk hűen szeretete, és szabadítson meg minket napjainkban” (22-24) „Kétfajta népségtől iszonyodik lelkem, a harmadik pedig már nem is nép: Szeirnek lakói, a filiszteusok, s az a balga nép, amely Szichemet lakja . (25-26) „Tudománnyal s okossággal teli tanítást írtam le ebben a könyvben: Jézus, Sirák fia, Eleazár unokája Jeruzsálemből, akinek szívébe áradt a bölcsesség, mint a záporeső. Boldog ember, aki e dolgokhoz fordul, aki a szívébe zárja őket, az bölcs ldesz. Aki e szerint tesz, erős lesz mindenben, mert az Úrnak fénye lesz az életútja” (27-29)