Isten dicsősége és Szentsége
Jézus egyrészt megdicsőítette az Atyát, másrészt az Atya is megdicsőült őbenne. Már a megalázottság állapotában is az Atya dicsőségének visszfénye volt (Zsid 1,3), de feltámadása után a dicsőség urává vált. Míg földi életében csak kivételes esetekben (csodálatos színeváltozásakor) mutatkozott meg rajta Isten dicsősége, addig feltámadt teste már egészen a dicsőségbe öltözött (1Kor 15,43) és ilyennek mutatkozik a paruziakor (Mt 24,30) Azért ura a dicsőségnek, mert mindnyájan részesülünk az ő dicsőségében (Fil 3,21; 2Tesz 2,14) Már születésekor dicsőségről és békességről énekeltek az angyalok a pásztoroknak. Ennek az éneknek a mondanivalója az, hogy a megszületettben fog felragyogni legtökéletesebben az Isten dicsősége, és általa érvényesül a jóakaratúak számára az üdvösség, amit a béke szóval jelzi a Szentírás. Isten nemcsak Jézusban dicsőült meg, hanem dicsőségét és szentségét meg akarja osztani teremtményeivel. Szent népet akar (Kiv19,6; 1Pt 2,9), és e nép feladatává teszi annak a jó hírnek (evangélium) meghirdetését, hogy szentségének és dicsőségének voltaképpen az ő üdvözíteni akaró szeretete a titka.Isten az ő teremtményeiben morális szentséget és ontológiai szentséget akar eszközölni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése