Évközi 31. hét péntek

Évközi 31. hét péntek

„Így tehát becsületbeli dolognak tartottam hirdetni az evangéliumot, de nem ott, ahol Krisztus neve már ismert volt”

Szent Pál apostol mind terjedelemben, mind súlyos igazságok alapos magyarázásában legnagyobb levelének befejező részéhez érkezett, és vele együtt mi is. Remélhetőleg velünk kapcsolatban is nyugodtan írhatta Pál, mint tette az eredeti címzettekkel: „Testvérek, veletek kapcsolatban meg vagyok győződve arról, hogy ti is telve vagytok jósággal, bővében vagytok az ismeretnek, és képesek vagytok figyelmeztetni egymást”. (14) A „jó” bölcseleti meghatározása azt jelenti, hogy valami megfelel a céljának. Ha tehát Pál megelőlegezi a rómaiaknak és a budapesti híveknek is ezt a minősítést: „tele vagytok jósággal”, akkor arra céloz, hogy meggyőződéssel vallja, az evangélium hallgatásában és megértésében kívánt figyelem és jóakarat megvolt bennetek akkor is, amikor az evangélium tanítása nehéz, sőt talán nagyon nehéz részeit taglaltuk. „Bővében vagytok az ismereteknek” azt jelentheti, hogy a rómaiak is hallottak már igazságokat, amelyeknek ismerete megkönnyíti a magyarázatot az újabb ismeretek elsajátításához. Aki megértette ezeket a tanításokat, az merészen vállalkozhat arra, hogy felhívja mások figyelmét a nekik új igazságokra, el tudja kezdeni az értelem felajzását, és el tudja irányítani az igazság keresőit. Indoklást is fűz a mondottakhoz az apostol: „Itt-ott merészebben írtam nektek, testvérek, hogy emlékeztesselek benneteket bizonyos dolgokra. Annak a kegyelemnek erejében tettem ezt, amit Isten adott nekem, hogy Krisztus Jézus szolgája legyek a pogányok között, és Isten evangéliumának szent szolgálatát végezzem, s így a pogányok kedves, és a Szentlélek által megszentelt áldozattá legyenek”. (15-16) Pál bevallja, hogy maga is nagy kegyelemként élte meg ezeknek a merész, a zsidóknak is teljesen újdonságnak ható igazságokat, mint azt, hogy van megigazulás, és kizárólag Jézus Krisztusnak köszönhető, hogy az eredeti bűn és a személyes halálos bűn állapotából is ki lehet szabadulni, meg lehet tisztulni a megváltó Jézus kereszthalála és feltámadása révén. A zsidóknak, így Pálnak is csak nehezen vált világossá, hogy sem az ószövetségi törvény, sem annak törvényes áldozatai ezt nem tudták megadni, hiszen csak előkészítő mozzanatok voltak a jézusi áldozathoz. Az ábrahámi körülmetélés sem adott megtisztulást önmagában, hanem a hitnek megmutatása volt a választott nép testén, hogy hisznek az Ábrahámnak adott ígéretek teljesülésében, ami a zsidó nép révén jön létre úgy, hogy ők szülik meg a Megváltót. A megváltói szenvedés azonban Jézus személyes műve, és amikor ez megtörtént, attól kezdve csak ennek hittel történő elfogadása adhatja a szentségi megigazulást a keresztségben és a bűnbánat szentségében. Hogy mennyire nehéz probléma a teljes megigazulás, vagyis hogy bűnösből Isten igaz gyermeke lehet valaki, mutatja, hogy Luther Márton, mint lehetetlent tagadta. Azt mondta, Isten csak jótékonyan betakarja a bűnöket, de azoktól ténylegesen megszabadulni nem tud az ember. Embernek valóban lehetetlen, de Istennek minden lehetséges. ( Mt 19,26)