Az Irgalmasság Szent Éve 102.

Az Úr Szolgája - Elmélkedés negyedik rész

Az Úr Szolgája az emberek üdvözítésére jön a földre. Isten szereti az embereket, csodálatos ajándékokkal halmozta el teremtésük alkalmával. Ezeknek a foglalata volt, hogy a megszentelő kegyelem révén gyermekeivé fogadta őket. Ezt a végtelen szeretetet a kezdet kezdetén gyermekded örömmel fogadta Ádám és Éva, és viszonozták is teljes odaadással. Ámde jött a kísértés. Ha megszegitek Isten tilalmát, akkor még nagyobb örömökben lesz részetek, istenként uralkodhattok ti is, mércéje lesztek jónak és rossznak. Elkövették a bűnt. Győzött Évában valami érthetetlen nagyravágyás. Aztán magával ragadta Ádámot is. Isten számára óriási volt a sértés. A legszentebb lényegét érintette, hiszen Isten maga a Szeretet. Mit tesz az ember, ha a szeretetét csúfolják meg gonosz sértéssel? Vérig sértődik. Férfiaknál ez régen párbajt kívánt. Legtöbbször így szólt a kihívás: az első vérig! A vérig sértett Isten azonban nem így gondolkodott. Először is nem büntette őket az ördög reménye szerint azonnal a pokolba sújtva, mint a bukott angyalok hadát. Aztán kiszabott jócskán büntetéseket, de azonnal életbe léptetett egy új üdvösség-tervet, a megváltásét. Ennek lényege: az isteni igazságosság követeli a sértéssel egyenértékű büntetést, végtelen sértés, végtelen  büntetés-, de ezt nem az egyszerű emberekkel vállaltatja, hanem Fiában maga vállalja el. Ez az isteni Szeretet lényege. Ezért írja Izajás próféta: „így szól az Úr, Izrael megváltója, Szentje ahhoz, akit megvetnek az emberek, akit utálnak a nemzetek, a kényurak szolgájához: Királyok látnak majd és felállnak, fejedelmek, és leborulnak, az Úr miatt, aki hűséges, Izrael Szentje miatt, aki kiválasztott téged.”. (Iz 49,7) Izrael Istene beszél, aki szent, vagyis egészen más, mint a teremtmények. Arról nyilatkozik, hogy az emberekhez megváltást hozó Szolgáját megvetéssel utasítják el az emberek és a nemzetek nem látják szívesen, sőt kifejezetten elfordulnak tőle, a kényurak pedig felhasználnák sanda céljaikra. Ha az ószövetségi választott népre gondolt a próféta, amikor az emberekről szól, nagyon helyénvaló a látomása, hiszen a  vezetők többsége elutasította Jézust, sőt ellenségnek kiáltotta ki, elvették nemzeti jogait, támogatásukra késztették az egyszerű emberek tömegét, pogányokkal feszíttették keresztre a főváros falain kívül. A kétezer éves keresztény történelem során sok új nép elfogadta Megváltónak, egész Európa keresztény lett, sőt a kereszténység központja. De keletkeztek újabb vallások is, amelyek más megváltót hirdettek és fogadtattak el, meggyűlöltetve Jézust és híveit. Más nemzetek elvitatták istenségét, az Atyától való küldetését, egyszerűen pogány nép szülte közembernek kiáltják ki ma is, mutogatnak csontjait takaró sírhalmot. Voltak önkényurak, akik kihasználták rendszerük támogatására sajátítva ki a tanítását. Ezek bizony lehangoló üzenetek, de nem csökkentik a Szolga szeretetét. Vállalja, és kifejezetten megtéríteni törekszik ellenségeit is, hiszen ezért jött, és rajta kívül nincs üdvösség. De mindig nagy szükség van pozitív példára is, hogy a Szolga emberileg is érezze Atyja hatalmát küldetése teljesítése közben. A mindenkit ülve fogadó királyok felállva tisztelik meg, fejedelmek borulnak térdre neve hallatára. Milyen hamar megnyilatkozik ez, amikor a bölcsek, a háromkirályok messze földről érkeznek imádni a Kisdedet. A történelemben pedig    mennyi király és fejedelem hódolt meg előtte! Köztük vannak a magyar királyok is, sőt az  utolsó magyar fejedelem, Géza is. A felsorolt emberi példákon kívül nyilvánosan tanúságot tesz róla a küldő Mennyei Atya is.    Amikor Keresztelő Szent János és nagy csoport figyeli a Jordán partjára kikapaszkodó Jézust, a Szentlélek galamb alakban fölötte lebeg, az égből pedig az Atya szól zengő hangon: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik”(Mt 3,17) Három apostola füle hallatára is megismétli az Atya a táborhegyi színeváltozás alkalmával. (Mt 17,1-8) Mindez a kegyelem idején, tehát Jézus nyilvános működése alatt történik.