Nagyböjt 4 hete szerda

Nagyböjt 4 hete szerda       
Iz 49, 8-15; Jn 5, 17-30
„Az Istent is Atyjának mondta, és egyenlővé tette magát az Istennel”

A Betezda tó partján évtizedekig hiába várt gyógyulásra a harmincnyolc éve beteg férfi. Jézus meggyógyította egy pillanat alatt, és ezt mondta neki: „Kelj fel, vedd ágyadat, és járj!” (Jn 5, 8) Mivel aznap szombat volt, a zsidók kifogásolták, hogy cipeli az ágynak használt egyszerű gyékényszőnyeget. Amikor megtudták, hogy Jézus gyógyította meg, üldözték őt, mint a szombati nyugalom megsértőjét. Jézus vitába szállt velük. Az első érve: „Az én Atyám mindmáig munkálkodik, és én is munkálkodom” (17) Az Atya munkálkodása egyértelmű isteni mű: a világ fenntartása, létben tartása, ami az Egyház tanítása szerint ugyanolyan isteni erőt igényel, mint maga a teremtés. A teremtésben Isten a nem-létezőnek létet ad, a fenntartásban ezt a létet folyamatossá teszi. Gyenge hasonlattal: valamilyen tárgyat rezgetni kezdek, rezgőmozgásba hozom, utána ezt a rezgőmozgást újabb ráhatással fenntartom benne. Ebben az atyai teremtésben természetesen együttműködik a Fiú, a Szentlélek is, hiszen az isteni Személyek származásuktól öröktől fogva éppen úgy birtokolják az isteni értelmet és akaratot, mint az Atya, és azok használatában is teljesen egyformán vesznek részt. De Jézus emberi cselekvése is isteni Személyének a műve, mert a természet erőivel a személy működik. Másodsorra így érvel Jézus: „Bizony, bizony mondom nektek, a Fiú nem tehet magától semmit, hanem csak azt, amit lát, hogy az Atya cselekszik. Mert amiket ő tesz, azokat cselekszi ugyanúgy a Fiú is” (19) Isteni síkon a teremtésben és a fenntartásban a fentebb előadottakból ez logikusan következik: az isteni értelem és akarat működtetése közös. Jézusnak azonban vannak emberi cselekvései, amiket isteni Személye emberi értelmével ismer és tervez meg, emberi akaratával hoz létre, vagy testi erejével hajtja végre. Ezek a tények is az Atya parancsainak megfelelően alakulnak. A továbbiakban Jézus azt fejtegeti vitapartnereinek, hogy lesznek olyan cselekvései, amelyek tekintélyének növelésére a sajátjainak számítanak majd: „Az Atya ugyanis szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit tesz. Ezeknél nagyobb dolgokat is mutat majd neki, hogy csodálkozzatok”. (20) a következőket sorolja fel: „Amint az Atya feltámasztja a halottakat, és életre kelti, úgy a Fiú is életre kelti, akiket akar. Az Atya nem ítél meg senkit, az ítéletet egészen a Fiúnak adta, hogy mindenki tisztelje a Fiút, mint ahogy tisztelik az Atyát” (21-23) Ezekkel a felhatalmazásokkal tehát azt akarja elérni az Atya, hogy emberré testesült Fia megkapja ilyen formában is a Személyének kijáró dicsőséget. Külön is tudatosítja, hogy igehirdetése is ezek közé a tevékenységek, közé tartozik. Ő nem úgy szól, mint a próféták, hanem cselekvése az Isten Fiáé: „Aki az én igémet hallgatja, és hisz annak, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem ítéletre jut, hanem átment a halálból az életre” (24) Mindezek, pedig úgy történnek meg, hogy teljes összhangban marad a Fiú az Atyával: „Amint hallok, úgy ítélek, és ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött engem” (30) Kár volt tehát Jézust gyanúba fogni: „Ezért a zsidók még inkább életére törtek, mivel nemcsak megszegte a szombatot, hanem az Istent is Atyjának mondta, és egyenlővé tette magát az Istennel” (18)