Nagyböjt 3. hét szombat
Mi is az igazi baj a farizeus vallásosságával és imájával?
Nem az, hogy nem őszinte, hiszen semmi okunk sincs kételkedni benne, hogy
azokat a törvény szerinti igaz cselekedeteket, melyeket felsorolt, buzgó
farizeusként valóban rendszeresen meg is tette. Még csak nem is az a gond, hogy
hálát ad igaz voltáért, mert – ahogy a zsoltárokban is látjuk – bizonyos
helyzetekben igenis fontos tudatosítanunk, hogy az út, amelyen járunk, az Isten
szándéka szerint való, helyes út. A lényegi probléma az optikában van: a
farizeus nem Isten szemével, hanem más emberekhez viszonyítva szemléli önmagát,
vagyis nem Isten, hanem emberek előtt áll, tehát valójában nem imádkozik.
Márpedig a vallásos élet legmélyebb, legalapvetőbb
szintjén nem lehet más, mint kizárólagos kapcsolat „én és az én Teremtőm” (Newman)
között. (Jézus még Péterre is rászól, amikor az János sorsa felől érdeklődik:
„Mit törődöl vele? Te csak kövess engem.”) Az imádságban nincs helye a másokkal
való összehasonlításnak, ami egyébként akármilyen eredménnyel zárul is, hamis
képet ad önmagunkról: ha különbnek érezzük magunkat másoknál, a gőg,
felfuvalkodottság, elbizakodottság veszélye fenyeget; ha alábbvalónak, akkor a
sárga irigységé. A mások fölötti ítélkezést ugyanúgy nem szabad hagynunk
beférkőzni az imádságunkba, mint önmagunk méricskélését, elítélését vagy
felmentését. Ezek éppenséggel legfőbb akadályai a megigazulásnak, mert olyan
dologba avatkozunk, amelyet Isten magának tart fenn. (Más az, amikor a szentek
megvallják, hogy ők a legbűnösebb emberek az egész földkerekségen. Ők igazat
mondanak, éppen azért, mert nem másokhoz viszonyítják magukat, hanem az isteni
kegyelem túlcsorduló mértékéhez, amelyben részesültek, s amelyhez képest
eltörpül mindaz a jó, amit tettek.)
Urunk Jézus, taníts meg minket a vámos imájának
lelkületére! Add, hogy példáját követve úgy álljunk Eléd, ahogy vagyunk, de már
ne maradjunk hátul, hanem méltatlanságunkat átérezve keressük közelségedet, s a
vámos alázatával és a keleti kereszténység szent zarándokainak buzgóságával
mondjuk: „Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése