Böjte Csaba: Az irgalmasság iskolája – A kételkedőknek jótanácsot adni

Böjte Csaba ferences szerzetes a Ferenc pápa által meghirdetett rendkívüli szentévben „Az irgalmasság iskolája” címmel beszédsorozatot indított. A március 6-án Mátraverebély-Szentkúton tartott elmélkedésében az irgalmasság lelki cselekedeteinek harmadik állomásáról beszélt.

Csaba testvér elmélkedése elején az egyik legszebb irgalmassági cselekedetnek nevezte, hogy a tanácstalan embernek tanácsot adunk. A mai ember határozatlan, és a tanácstalan embernek jó dolog tanácsot adni. Hozzátette, milyen szép, hogy erről éppen a Jótanács Anyjának, Máriának a szentélyében, Mátraverebély-Szentkúton elmélkedhet.

Hangsúlyozta, hogy napjainkban sokszor bizonytalanság uralja életünket: szállnak az évek, üresjáratban, míg nem tudjuk eldönteni, mihez kezdjünk. Ószövetségi példával mutatta be Böjte Csaba, hogy az ember életében régen is jelen volt ez a bizonytalanság. Illés próféta megkérdezte az emberektől: „Meddig akartok még kétfelé sántikálni?” Aztán meghívta a papokat, két oltárt raktak, az egyiken Baál papjai, a másikon Illés helyezte el az áldozati bárányt. Illés imájára kigyúlt a máglya, és akkor az emberek döntöttek a mennyei Atya mellett.

Az Újszövetségből Mária példáját állította hallgatói elé a szentkúti lelkigyakorlat vezetője. Mária, a Jótanács Anyja szépen és könnyen tud dönteni. Amikor az angyal meglátogatja, rövid beszélgetés után egy életre szólóan megszületik a döntése: „Legyen nekem a te igéd szerint.” Igent mond Istennek, és egy életen keresztül meg is tartja ígéretét, döntésének súlya pedig az egész világra kihat.

Amikor Kánában elfogy a bor, Mária azt mondja az embereknek: „Tegyétek meg, amit szent fiam mond.” Mária szavára nekünk is jobban kellene bíznunk Isten akaratában – buzdított az erdélyi ferences. Legyen bátorságunk bízni Jézus Krisztusban, legyen erőnk irgalmas szeretettel megerősíteni testvéreinket Jézus igéjében!

Jézus mindig biztatja, bátorítja az embert: „Ne féljetek, veletek vagyok, legyőztük a gonoszt.” A gonosz lélek az, amelyik örökké pánikol, elbizonytalanodik, nem bízik a mennyei Atya által teremtett szép világ jövőjében. Jézus bízik benne, tudja, hogy az Atya selejtet nem teremt. Karácsony éjszakáján közénk mert jönni egyedül. Milyen szép ez a bizalom – emelte ki Csaba testvér. Életét a kezünkbe meri helyezni. Nem hátrál meg, pedig sok nehézségen megy keresztül; nem kezd el vitatkozni, civakodni, folytatja a munkáját. Érdemes rá figyelni, az életünket az ő törvényei szerint folytatni, ahogyan Mária tette.

Böjte Csaba Jézus húsvét előtti napjait idézte fel annak érzékeltetésére, mennyire bízik Ő bennünk, és azt kéri, mi is bízzunk benne. Jeruzsálem falai előtt Jézus leborul, sír, de nem adja fel, kitart, virágvasárnap bevonul a városba, próbálja újra összegyűjteni az embereket. Néhány fiatal hozsannát kiált, a tömeg azonban közömbösen hallgat, húzogatja a vállát. A reménytelenség, a bizalmatlanság kerekedik felül. Eljutunk nagycsütörtökig, amikor az egyik tanítvány elárulja a mestert. Az Olajfák hegyén vérrel verejtékezik. Mégis köztünk marad, vállalja a nagypéntek végtelenül fájdalmas óráit, mert hiszi, hogy érdemes értünk meghalni. Ha egyedül te lennél a földön, nagypénteken Jézus érted is vállalta volna a kereszthalált – tette hozzá a történethez Csaba testvér. A kereszten haldokolva azt mondja: „Atyám, Bocsásd meg nekik, nem tudják, mit cselekszenek.” A kereszten is bízik bennünk. Mária pedig arra buzdít, bízzunk benne mi is, merjünk elindulni vele.

Mária ehhez a Jézushoz küld minket, aki feltámadása után is bízik az emberben, pedig az emmauszi tanítványok rosszkedvűen indulnak haza: nekik elég volt ennyi, van elég dolguk otthon. Jézus jön szembe velük, átdöfött szívvel. Elmondják neki a saját történetét. Böjte Csaba arra buzdította hallgatóit, olvassák el újra és újra ezt a történetet. Jézus türelmes, nem oktatja ki a tanítványokat, nem tesz szemrehányást. Elkíséri őket, vigasztal, bátorít: lángolt a szívük, míg hallgatták őt. Lángra gyúlt szívvel képesek visszaszaladni Jeruzsálembe és megerősíteni társaikat, hogy van remény. Jó lenne, ha mi is hagynánk, hogy megtöltse a szívünket reménnyel, fénnyel, erővel, amikor kilátástalannak érezzük az életünket.

Böjte Csaba megosztotta hallgatóságával, hogy sokszor maga is Mária példájából merített erőt. Elmesélte, hogy az alapítvány kétéves működése után elfogyott a pénz, a türelem, egyedül maradt. Akkor a kezébe vette a Szentírást: ott nyílt ki, amikor a Szűzanya a Fiával bemegy a jeruzsálemi templomba. Az agg Simeon és Anna próféta asszony köszöntik, és azt is elmondják neki, milyen nehéz lesz az élete. Ő előremegy az oltárhoz, és megköszöni az Úrnak, hogy rájuk bízta a gyermeket, hálából két gerlét mutat be áldozatul. Nem nyafog, nem követel semmit, hanem megköszöni, hogy Isten méltónak találta arra, hogy rábízza drága szent fiát. Az olvasott történet hatására Csaba testvér meggyújtott két gyertyát, és ő is megköszönte Istennek, hogy rábízta a gyerekeket. Arra gondolt, nem tudja, hogy fogja megoldani a helyzetet, ő egy szegény, egyszerű, vidéki pap, de hálából meggyújtja a két gyertyát.

Arra jött rá, hogy valójában nem feladatot bízott rá Isten, hanem lajtorját engedett le az égből számára. A ránk bízott feladat az út, amelyen felemelkedhetünk a mennyek országába – hangsúlyozta. A férjed, aki talán goromba, a feleséged, aki talán zsémbes, Isten drága ajándéka, lajtorja, amelyen felmehetsz a mennyek országába. Feladatodat felvállalva felnőhetsz oda, hogy Isten jobbjára ülj. A Szűzanya óvta, védte, nevelte a gyermeket, és felnőtt addig, hogy a mennynek királynő asszonya legyen – hangsúlyozta Böjte Csaba. Kis Szent Terézt idézte, aki szerint nincsenek nagy és kis dolgok, csak nagy és kis szeretet van. Mária a legkisebb, hétköznapi dolgokat nagy szeretettel végezte. Mindannyiunknak van feladatunk. Ő maga az alapítványon keresztül ötezer gyereket befogadott, elviseltek sok gondot. Pénzért senki nem vállalná – tette hozzá. De Isten ezt kéri tőle, és jó dolog Isten akarata szerint élni. Biztosan mindenkinek nehéz, de ha úgy állunk hozzá az életünkhöz, hogy az Isten akarata, akkor sokkal könnyebb továbbmenni – tanított a szentkúti lelkigyakorlaton az erdélyi ferences.

Bár mi se adnánk fel a ránk bízott feladatokat! – fohászkodott. Az elvált embereket említette, akik elengedték a feladatot, amit Isten rájuk bízott; a fiatal papot, aki néhány év után meggondolja magát… Ne hátráljunk meg olyan könnyen! Biztassuk egymást, ne hagyjunk senkit elveszni, bandukoljunk együtt a mennyország felé! – buzdított Böjte Csaba. Hozzátette, hogy ő hisz a szeretet végső győzelmében. A mennyei Atya képes befejezni a jó munkát, amit elkezdett az emberben, a családjában, a gyermekében. Fontos biztatni egymást a jóra, a szépre. Ne hagyjuk, hogy a gonosz lélek besározza az Isten alkotta szép világot.

Csaba testvér végül azért fohászkodott, hogy tudjuk egymást lelkesíteni, bátorítani, és higgyünk abban, hogy a kereszténység nemcsak az örök életet adja meg, hanem ezen a földön is el tud vezetni minket Isten országába.