Évközi 28. hét szombat

Évközi 28. hét szombat      
Ef 1,15-23; Lk 12,8-12
„Urunk, Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt”

Az efezusi levélrészletben megismertette velünk Szent Pál apostol az Atya többszörös jóságát, amikor Fiát eleve minden teremtmény ős-okának rendelte. A bűnbeesés után nem vonta vissza irántunk tanúsított testvéri szeretetét, valóban felvette természetünket, és megtestesülése után szenvedése és kereszthalála árán visszaszerezte nekünk az elvesztett jogot, hogy ismét Atyjának fogadott gyermekei legyünk. Ezt aztán örömmel alkalmazza az efezusi hívekre is: „Ezért én is, miután hallottam az Úr Jézusban való hitetekről és az összes szent iránti szeretetetekről, nem szűnök meg hálát adni értetek, megemlékezve rólatok imádságaimban, hogy Urunk, Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt”. (Ef 1,15-17) Pál apostol itt érzékelteti, hogy csak hallotta a sok jót az efezusi hívekről, tehát nem az ő érdeme az elnyert kegyelem. Azt is elénk tárja, hogy imájában kéri számukra a bölcsesség Lelkét, hogy a további gyakorlatban is felismerjék a Lélek által, mi mindent kell még megismerniük Isten velük kapcsolatos terveiből, hogy minden jót megtehessenek, amit velük akar megtetetni az Úr a melléjük rendelt emberek javára. Ebben a földi életben kell ugyanis kiérdemelnünk mások boldogításával a magunk túlvilági boldogságát. A bérmálásban az Atya és a Fiú azért árasztja ránk a Szentlelket, hogy bennünk lakjék állandóan, és ha kérjük, nyissa rá szemünket az Atya terveire. Így nem sötétben tapogatózunk, nehogy a magunk vagy mások esetleg hamis vagy netán bűnös ötletei szerint cselekedjünk. Mert mindaz, amit nem Isten terve szerint végzünk, lehetnek nagy lépések, de nem az Isten útján visznek előre bennünket. (Szent Ágoston) „Világosítsa meg lelki szemeteket, hogy tudjátok, milyen reményre hívott meg titeket, milyen gazdag dicsőséges öröksége a szentek számára, és milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma rajtunk, akik hiszünk”. (18-19) Az apostol Jézus példájára hivatkozik: „Hatalmas erejének hatékonyságát Krisztusban mutatta meg, amikor feltámasztotta halottaiból és jobbjára állította a mennyekben, minden fejedelemség és hatalmasság, erő és uralom, és minden név fölé, amelyet nemcsak ezen a világon említenek, hanem a jövendőben is. Mindent a lába alá vetett, s megtette őt mindenek felett álló főnek az egyházban, amely az ő teste, és annak a teljessége, aki mindent mindenben betölt” (19b-23) Ez a hatalmas erő egyedül Jézusé, egyedül övé a jutalom ilyen csodálatos foka. A mi jutalmunkról Jézus így nyilatkozik: „az Emberfia eljön angyalaival Atyja dicsőségében, és akkor megfizet majd mindenkinek a szerint, amit cselekedett” (Mt 16,27)