Évközi 28.hét csütörtök

Évközi 28.hét csütörtök
Ef 1,3-10; Lk 11, 47-54
„hogy Krisztusban, mint Főben, újra összefogjon mindent” 

Pál apostol ebben a levelében azokhoz a kisázsiai hívekhez szól, akik pogányságból tértek meg az egy igaz Istenhez. Mindjárt a megszólítás után ezt a nagy kegyelmet említi: „Áldott legyen Urunknak, Jézus Krisztusnak Istene és Atyja, aki Krisztusban minden mennyei, lelki áldással megáldott minket”- (Ef 1,3) Nem szól az ószövetségi előkészítő időről, a törvényről és az ábrahámi kiválasztottság jeléről, a körülmetélésről, ami olyan sok gondot okozott az előző napokban olvasott Galata-levélben. Szinte az idők elejére röpíti vissza olvasóit, amikor még erősen élt a tudat az emberekben, hogy Isten ősszüleinket és velük együtt minden utódjukat gyermekévé fogadott. Igaz, a sátán mesterkedése miatt elszakadtunk a Mennyei Atyától, de már elküldte Fiát, a Második Isteni Személyt, aki emberként a földre született, megváltott minket, és most az Atya össze akar ölelni magával, egymással is minden embert. „Mert ki választott minket őbenne a világ megteremtése előtt, hogy szentek és szeplőtelenek legyünk előtte a szeretetben. Eleve arra rendelt minket, hogy fiaivá fogadjon Jézus Krisztus által akaratának jóságos tetszése szerint, és magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában” (4-5) Hangsúlyt kap az, hogy közben az emberiség katasztrófa áldozata lett és a bűn elszakította Istentől. Ez a most kapott kegyelem, amely az Ószövetséget kiiktatva közvetlenül az efezusiak nagy ajándéka lett. Amikor ezeket olvassuk, kicsit magunkra is gondolhatunk, hiszen minket is a Megváltó kegyelme emelt Isten gyermekeinek méltóságára. Mint egy zenemű nagy nyitányában felbukkan a kibontandó téma, úgy látjuk megjelenni az általános igazság után a megváltás közvetlen árát és eredményét: „Benne van számunkra a megváltás az ő vére által, a bűnök bocsánata, kegyelme gazdagságának megfelelően, amelyet igen  bőségesen juttatott nekünk minden bölcsességgel és ismerettel” (7-8) Mindezt hosszú történelem elteltével vitte végbe az Atya, de jóakarata mindig megmaradt töretlenül: „Megismertette ugyanis velünk akaratának a titkát jóságos tetszése szerint, amelyet elhatározott benne az idők teljességének megvalósításáról, hogy Krisztusban mint Főben újra összefogjon mindent, ami az égben és ami a földön van” (9-10) Pár napig erről a nagy ajándékról, Istenünk, Atyánk örök terveiről hallunk, amiket Jézusunk valósított meg mindnyájunk örömére.