Évközi 28. vasárnap

Évközi 28. vasárnap     
2Kir 5,14-17; 2Tim 2,8-13; Lk 17,11-19
„Nem akadt más, aki visszajött volna, hogy hálát adjon Istennek, csak ez az idegen?” 

„Ha valakiről azt állítod, hogy hálátlan, minden rosszat elmondtál róla” (Római közmondás) Jézus ugyan fájó szívvel, de kimondta ezt a mélyen szántó igazságot a saját népéről, amely Isten népének tartotta magát. Kimondta, hogy figyelmeztesse tanítványait: Isten nem tartozik senkinek semmivel. Nem lehet megvásárolni tőle semmit, mert a szeretet Istene, aki végtelen jósággal odaad mindent, amit teremtményei kérnek tőle, nem vár más viszonzást, mint a hálás köszönetet. Aki pedig ezt a csekély hálát megtagadja tőle, azt a pogány római közmondás bélyegzi meg. Jézus csak szomorú ennek az alávalóságnak láttán. Pedig ezt az esetet Jézus nyilván nagy figyelmeztetésnek szánta. Mind a tíz leprás egészséges, gyönyörű embertestet kapott, amikor megszületett. Később talán saját bűneik miatt kapták az akkor legsúlyosabb, legrettegettebb betegséget, az elevenen pusztulást, a leprát. Nagy kegyelemben volt részük, hogy akkor éltek, amikor Jézus a földön élt. Kilenc zsidó és egy szamaritánus leprás hallott Jézus gyógyításairól. Ezek a hírek felébresztették a Jézus jóságába és isteni hatalmába vetett hitet. Ez a hit mindnyájuknak elegendő alapot adott arra, hogy elmenjenek hozzá, és kérjék tőle a gyógyulás kegyelmét. Az is nagydolog, ha valaki tudja, hogy Isten ajándékait, minden ki nem érdemelt kegyelmet kérni kell. Kértek bizalommal, buzgón. Egyetlen kérő szóra meg is kapták azonnal, ha rögtön nem is észlelték. A kegyelmet, a kapott javakat, különösen az ilyen nagyot, mint az ember testazonnali gyógyulása, meg kell köszönni.Ezt a kegyelmet vagy nem kérték, nem is kapták, vagy elnyomták a lelkükben. Pedig egyikük példája újabb kegyelmi indítást jelenthetett, amint megfordult, és elindult vissza, Jézus felé. Köszönte a nagy kegyelmet szóval, térdhajtással. Rá vonatkozott Jézus dicsérete, társaira nem. Ez a dicséret így szólt: „Kelj fel és menj! Hited meggyógyított téged” (19) A többi felett érzett felháborodását pedig jogosan nézzük úgy, hogy a gyenge hit csak átmeneti gyógyításra volt elég. Sokan éreztük, hogy a hitetlenség romboló ereje nagy pusztításra adott lehetőséget a sátánnak, nemcsak a hitéletben, de gazdasági, társadalmi és erkölcsi téren is. Amikor látjuk, hogy rimánkodó imánk nyomán Isten irgalma elindította a javulást, merjünk Jézusnak és Szűz Anyánknak, a mi Nagyasszonyunknak méltóan hálát adni, hogy a hitünk megmentsen.