Évközi 28. hét péntek

Évközi 28. hét péntek

„Ábrahám hitt Istenek, s ez megigazulásul tudatott be neki” (Róm 4,3)

Tegnapi elmélkedésünkben a megigazulásról gondolkodtunk. Az volt a végkövetkeztetésünk, hogy az eredeti bűntől, ettől a bűnös állapottól, Isten tud csak megszabadítani bennünket a Jézus Krisztus által megszerzett megváltás következtében: „Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, elkárhozik”. (Mk 16,15-16) Ma a liturgia keretében Egyházunk is ezt a megállapítást olvastatja a Római levél keretében, mint az Ószövetségben közölt igazságot (Ter 15,6) Amikor Isten megszólította Ábrahámot, és bemutatkozott neki, hogy Ő az a hatalmas, örökké élő Isten, aki az eget és a földet teremtette. Tudtára adta a kiválasztott férfiúnak, hogy bűnökben él, mert ócska anyagot imád a szellemi létű mindenható Isten helyett. Hagyja el apja és rokonsága bálványozását, higgyen neki, és hite bizonyságául Istennek engedelmeskedve települjön át egy teljesen ismeretlen földre. Ott egyelőre vándorként kell majd élnie, a föld füvéért ott is bért kell fizetnie, de majd születik fia, annak leszármazottai megkapják Istentől azt a bizonyos földet örökös tulajdonul. Még azt is hozzáfűzte: „Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége” (Ter 12,3) Vagyis az ő késői utódja lesz majd a Megváltó. Ábrahám ekkor még nem tett Istenért semmi foghatót. „Csak” elhitte szívből, amit Isten közölt vele, és készséges volt eme hitnek megfelelően mindent megtenni, amire parancsot kapott. „Mert mit mond az Írás? Ábrahám hitt Istennek, s ez megigazulásul tudatott be neki”Isten látta a hitét, Ő számította be neki megigazulásul, vagyis az eredeti bűntől és a bálványimádással elkövetett bűnöktől és minden más vétektől megszabadította az Úr, és gyermekévé fogadta igazán. Ennek a betetőzése volt az az ígéret, hogy benne nyer áldást a föld minden nemzetsége is. Pál apostol kihangsúlyozza, hogy itt nem jöhetett szóba fizetés, mivel fizetni a munkát, a bért szokás. „Annak ellenben, aki nem visz végbe tetteket, hanem hisz abban,, aki megigazulttá teszi a bűnöst, annak a hitét számítják be megigazulásul Isten kegyelmének végzése szerint. Mint ahogy Dávid is hirdeti annak az embernek a boldogságát, akinek Isten beszámítja a megigazulást tettek nélkül: Boldogok, akiknek megbocsátották gonoszságait és elfeledték bűneit. Boldog a férfi, akinek az Úr nem számítja be bűneit” (Zsolt 32,1-2 Róm 4,5-8) Egyházunk is ugyanígy gondolkodik a megigazulásról. A kisbaba nem tud sem jót, sem rosszat tenni, mert sem az értelme, sem az akarata nem tud működni testi gyengesége miatt. A katolikus anyaszentegyház és a görögkeleti is, nyugodtan megkereszteli a csecsemőket, mert elfogadja Isten nevében a szülei hitét. A kisbaba így tudta nélkül megkapja a megigazulást, az istengyermeki méltóságot, mint ahogyan szüleitől és a lelket teremtő Istentől megkapta tudta nélkül a természetes emberi életet is. A szülőknek, legalább az egyiknek, viszont garanciát kell vállalnia azért, hogy amint szellemi fejlődése megindul, tudatosítja benne azt, hogy van neki mennyei Atyja is, aki őt végtelenül szereti, gondoskodik róla és egy még szebb világot akar neki adni örökös otthonul.