Szentév 6.

Ferenc pápa már 2015.április 11-én átadta a Szentévnek megnyitó bulláját.  

Evvel akarta érzékeltetni, hogy rendkívüli fontosságot kell kapnia annak a gondolatnak, hogy az Istent hűtlenül elhagyó világunk hosszasan gondolkodjék hűtlenségén, és találja meg visszatérés útját a végtelenül szerető Mennyei Atyához. A bulla kihirdetésének időpontja húsvét második vasárnapjának előestéjén történt. Ez már önmagában is jelzés értékű. II. János Pál pápa 2000-ben rendelte el, hogy Megváltónk feltámadásának nyolcad napján (a megváltás legfőbb ünnepének, húsvétnak a nyolcad napján) öntudatosodjék minden keresztényben: az emberiség vétkei ellenére sem vetett el, és nem is vet el bennünket Atyánk az Isten, mert végtelenül irgalmas, végtelenül szereti az embereket, legkedvesebb teremtményeit. 1932.július 1-én Mennyei Atyánk egy francia alapítású missziós rend nővérnek, az olasz származású Eugenia nővérnek egy hosszú levelet diktált erről a nagy szeretetről. „A festőnek örömet okoz az általa festett kép szemlélése; így Én is örülök és felvidulok, ha az emberek teremtésem remekművei közé jöhetek! Az idő sürget, szeretném, hogy az ember minél hamarabb megtudja, hogy szeretem, és hogy a legnagyobb boldogságot érzem, ha együtt lehetek és beszélhetek vele, mint egy atya gyermekeivel. Az Örökkévalóság vagyok, és amikor egyedül éltem, már gondoltam rá, hogy minden képességemet felhasználom arra, hogy hasonlatosságomra lényeket teremtsek. De előbb került sor az anyagvilág teremtésére, hogy ezek a lények a megélhetőségükhöz szükséges javakat megtalálják: akkor teremtettem a világot. Megtöltöttem mindazzal, amiről tudtam, hogy az embereknek szükségük lehet rá: ilyen a levegő, a nap, az eső és sok egyéb, amiről tudtam, hogy megélhetőségükhöz szükséges. Végül megteremtettem az embert! Meg voltam elégedve művemmel. Az ember elkövette a bűnt, de éppen akkor nyilvánult meg végtelen jóságom” (Az Atya szól gyermekeihez. 23) Az Ószövetségben prófétákat választottam ki, hogy teremtményeim, az emberek között éljenek; Nekik mondtam el óhajaimat, aggodalmaimat és örömeimet, hogy azokat mindenkivel közöljék. Minél inkább növekedett a rossz, jóságom annál inkább arra sürgetett, hogy közöljem magam az igaz lelkekkel, hogy továbbítsák rendelkezéseimet azokhoz, akik a rendetlenséget okozták. Ezért néha szigorúnak kellett lennem, nem azért, hogy büntessem őket, mert ezzel csak fokoztam volna a rosszat, hanem azért, hogy visszatartsam őket a bűntől és Atyjuk és Teremtőjük felé irányítsam őket, akit hálátlanságukban elfelejtettek és félreismertek. Később a gonoszság annyira elárasztotta az emberek szívét, hogy kénytelen voltam csapásokat is küldeni a világra, hogy az emberek a szenvedés javainak pusztulása, sőt életének elvesztése által is megtisztuljon:A vízözön, Szodoma és Gomorra pusztulása, az embernek ember elleni háborúi (uo. 23-24) Ábrahám négyezer éve az említett igaz lelkek közé tartozott.„Az Úr így szólt Ábrahámhoz:”Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra földre amelyet majd mutatok neked. Nagy néppé teszlek. Megáldalak és naggyá teszem nevedet s te magad is áldás leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, és akik átkoznak téged, azokat én is megátkozom. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége” (Ter 12,3-) Ausztráliában élő egyetemi történészprofesszor kutatásai szerint őseink a Perzsa öböl mellett együtt éltek Ábrahámmal. Ott is az igaz Istent imádták.