Évközi 28. hét vasárnap

Évközi 28. hét vasárnap

„Könyörögtem, és megkaptam az okosságot, esdekeltem, és leszállt rám a bölcsesség lelke”

Anyaszentegyházunk a mai vasárnapon hozzá akar juttatni bennünket két olyan szellemi kincshez, amely az életünket érthetővé és eredményessé teszi. Úgy is fogalmazhatnék, hogy két belénk öntött erkölcsi erény birtokába kíván juttatni olyan válságos időben, amikor ezeknek az erényeknek a hiánya iszonyatos nyomorba döntötte a világ lakosainak jelentős részét, és amikor a közeljövőben még megtetézi ezek hiányában a jelen gondjait. A katolikus Egyház tehát erényeket ajánl. Hatalmas lelki erőket, ingyen. Az erény állandó lelki készség, amely lehetővé teszi, hogy könnyen és gyorsan megtegyük a jót. Kétféle képen lehet ezekhez az erényekhez hozzájutni: hosszú gyakorlással vagy Istentől kapott ajándékként. A mostani keserves helyzetben a hosszú gyakorlásra nincs idő, mert, ahogy a zsoltáros könyörgött, előbb nekünk is ezt kell sóhajtanunk: „Szabadíts meg engem, Isten, mert a vizek immár a torkomig hatolnak” (Zsolt 69,2) Az erőfeszítések helyett marad a buzgó ima, mint az Ószövetség bölcsének: könyörögni, hogy megkapjuk az okosságot, esdekelni, hogy ránk szálljon a bölcsesség lelke. Tehát kérni e két belénk öntött erényt. „Könyörögtem, és megkaptam az okosságot”. Okos az, aki a sokféle lehetőség között meglátja azt, ami leggyorsabban, legbiztosabban célhoz segít. Egy ország népe kerül válaszút elé, ha okos, nem várja, hogy emberek vezessék ki a bajból. Isten, ha erős hittel és buzgón kérjük, tőle segít: megmutatja a biztos utat. Legyünk okosak: hittel kérjük Istent, mutassa meg minden magyarnak azt az egy utat, ami célba visz: Isten a Magyarok Nagyasszonyát ajánlja újra.„Esdekeltem, és leszállt rám a bölcsesség lelke” Az a bölcs ember, aki mindent az örök üdvösségre rendel. Értelmét elsősorban arra használja, hogy megismerje Istent, neki szolgáljon, ezáltal üdvözüljön. Kincseket a mennyországra gyűjt, az igazságot és a szeretetet gyakorolja, mert bölcs és tudja, hogy egyedül ezeket viszi magával, amikor meghal, minden más itt marad. Jó, ha el tudja mondani: „a felbecsülhetetlen drágakövet sem állítottam a bölcsességgel egy sorba, mert mellette minden arany csak egy marék homok, és vele összemérve az ezüst csak sárnak számít. Jobban szerettem az egészségnél és a szépségnél, és birtoklását a világosságnál is többre tartottam, mert a fény, mely belőle árad, nem alszik ki soha”. (9-10)