Az Irgalmasság Szent Éve 145.
Húsvét
ünnepe előtt történt
„Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus tudta, hogy elérkezett az óra,
amikor a világból vissza kell térnie az Atyához, mivel szerette övéit, akik a
világban maradtak, mindvégig szerette. Vacsora közben történt, amikor az ördög
már felébresztette az áruló Judásnak, Simon fiának a szívében a gondolatot,
hogy árulja el. Jézus tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy
Istentől jött, és Istenhez tér vissza. Mégis fölkelt a vacsora mellől,
levetette felsőruháját, fogott egy vászonkendőt és maga elé kötötte. Aztán
vizet öntött egy mosdótálba, hogy sorra megmoss a, majd a derekára kötött
kendővel megtörölje tanítványainak a lábát.Amikor Simon Péterhez ért, az
tiltakozott: Uram, te akarod megmosni az én lábamat?! Jézus így válaszolt: Most
máég nem érted, amit teszek, de később majd megérted. Péter tovább tiltakozott:
Az én lábamat ugyan meg nem mposod soha! Ha nem moslak meg, felelte Jézus, nem
lehetsz közösségben velem. Akkor , Uram, ne csak a lábamat, hanem a fejemet és
a kezemet is!, mondta Simon Péter. De Jézus ezt felelte:Aki megfürdött, annak
csak a lábát kell megmosni, akkor egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de
nem mindnyájan. Tudta, hogy ki árulja el, azért mondta: Nem vagytok mindnyájan
tiszták” (Jn 13,1-11) Azok a szentírási szövegek, amelyek jól bemutatják a z
irgalmasság szentévének titkát, ez oda tartozik. Amikor Jézus elindul a
mennyből, az Atya a szívére köti: egyedül az a karióti legény,a Simon fia,
származik Izraelnek abból a törzséből, Júdából, amelyből a te emberi
természeted is származni fog. Az Istenatya megengedi a szörnyű bukást, mert be
akarja mutatni a történelemnek, hogy akit az apostoli kollégiumba emel a
Megváltó családjából, az sem feltétlenül lesz erre a méltóságra igazán méltó, a
sátán becsaphatja, megtévesztheti. A megváltott emberek soha ne bízzák el
magukat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése