Az Irgalmasság Szent Éve 146.

Amikor megmosta a lábukat

„Amikor megmosta lábukat, fölvette felsőruháját, újra asztalhoz ült, és így szólt hozzájuk: Tudjátok, mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg. Bizony, b izony, mondom nektek: Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött annál, aki küldte. Ha ezt megértitek, s tetteitekben ehhez igazodtok, boldogok lesztek. Nem mindnyájatokról mondom ezt, mert hiszen tudom, kiket választottam. De be kell teljesenie az Írásnak: Aki kenyeremet eszi, sarkát emelte ellenem. Előre megmondom, mielőtt megtörténnék, hogy amikor majd majd bekövetkezik, higgyétek, hogy én vagyok (=Isten vagyok). Bizony, bizony, mondom nektek: Aki bogadja azt, akit küldök, engem fogad be, s aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. (Jn 13,12-20) (Tehát az Atyát) Ezután a megdöbbentő bejelentés után „Jézusnak mélyen megrendült a lelke,s megerősítette: Bizony, bizony, mondom nektek: Egyikőtök elárul. Erre a tanítványok egymásra néztek, mert nem tudták, melyikükről mondta. A tanítványok közül az egyik, akit kedvelt Jézus, az asztalnál Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki és kérte: Kérdezd meg, kiről beszél? Erre Jézus keblére hajolt és megkérdezte:Uram, ki az? Jézus így felelt: Az, akinek a bemártott falatot adom. Ezzel bemártotta a falatot, fogta és az áruló Júdásnak nyújtotta, az iskarióti Simon fiának. A falat után rögtön beleszállt a sátán. Jézus csak ennnyit mondott neki: Amit tenni akarsz, tedd meg mielőbb! De az asztalnál ülők senki sem értette, miért mondta neki. Mivel Júdás kezelte a pénzt, némelyek az gondolták, hogy Jézus megbízta: Vedd meg, amire az ünnepen szükségünk lesz. Vagy hogy adjon valamit a szegényeknek. Mihelyt átvette a falatot, Júdás nyomban elment. Éjszaka volt” (21-30) Júdásnak akkor már zsebében volt az árulás ára. A betániai vacsorán ugyanis, amikor Lázár húga Mária nagyon drága illatos olajat öntött Jézus lábára, Júdás kifogásolta és pazarlásnak minősítette. Jézus ekkor megvédte Máriát: „Szegények mindig lesznek veletek, dde én nem maradok mindig veletek. Amikor az illatos olajat testemre öntötte, a temetésemre tette. Bizony, mondom nektek, ahol a világon csak hirdetni fogják az evangéliumot, mindenütt megemlékeznek majd arról is, amit ez az asszony tett”. „Ekkor a tizenkettő közül az egyik, a karióti Júdás, elment a főpapokhoz, ésmezt kérdezte tőlük: ’Mit akartok nekem adni, ha kezetekbe adom? Azok haminc ezüstöt fizettek neki. Attól kezdve már csak a kedvező alkalmat kereste hogy kiszolgáltassa nekik” (Mt 26,11-16) Jézus nem teszi közhírré a nevét, az áruló viszont egyre gátlástalanabb. Végül az Olajfák hegyén kedélyes csókkal mutatja meg a hold-fényben: „Ő az, fogjátok el!”(Mt 26,48) Ezt az árulást is hirdetik mindenütt, de mély megvetéssel.„Ne legyen nyugtalan a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek! Atyám házában sok hely van, ha nem így volna, megmondtam volna nektek. Azéfrt megyek el, hogy helyet készítsek nektek. Ha aztán elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hisz ismeritek oda az utat, ahová megyek. Erre Tamás azt mondta: Uram, nem tudjuk, hová mégy, hát hogy ismerhetnénk az utat? Én vagyok az út, az igazság és az élet, válaszolta Jézus. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam. ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek, de mostantól fogva ismeritek és látjátok” (Jn 14,1-7)