Ferenc pápa beszéde a regeneratív orvoslás vatikáni kongresszusának résztvevőihez
Április 28. és 30. között tartják a Vatikánban a ritka betegségek orvoslásának harmadik nemzetközi konferenciáját a Kultúra Pápai Tanácsa, a Stem for Life és a STOQ Alapítvány szervezésében. Ferenc pápa a VI. Pál teremben találkozott a résztvevőkkel április 29-én.
A
szakmai konferencián 700 résztvevő van jelen, orvosok, sejtterápia-kutatók,
orvos-ügyvédek, filantrópok, vallási és politikai vezetők.
A
Szentatya megköszönte a résztvevőknek, hogy „professzionális felkészültséggel
foglalkoznak a ritka betegségek gyógyításával, anélkül, hogy elhanyagolnák a
vele járó és választ igénylő etikai, antropológia, kulturális és társadalmi
kérdéseket.
Sokszor
ezek a betegek nem kapnak elegendő figyelmet – hangsúlyozta a pápa – egyszerűen
azért, mert nem térül vissza gazdaságilag a gyógyításukra ráfordított kutatás
és beruházás. Jóllehet ritka betegségekről van szó, mégis milliókat érintettek
világszerte, és e ritka betegségek sok szenvedést okoznak elsősorban a
betegeknek maguknak, a családtagjaiknak és a velük törődő személyeknek.
Az
irgalmasság szentévének kontextusában még nagyobb értéket képvisel a munkátok,
hiszen az irgalmasság az az alapvető törvény, mely ott lakik minden ember
szívében, amikor őszinte szemmel tekint az embertársára, akivel találkozik –
fogalmazott Ferenc pápa, majd három szempontot emelt ki beszédében.
Az
első a szenzibilizálás, a jelenség iránti fogékonyság kialakítása. Alapvető
fontosságú, hogy a társadalomban előmozdítsuk az empátia növekedését, hogy
senki ne maradjon közömbös felebarátja iránt. Gyakran nem találunk gyors
megoldásokat ezekre az összetett betegségekre, de mindig tudunk törődő
gondoskodással fordulni a betegek felé, akik gyakran azt érzik, hogy egyedül
hagyják és elhanyagolják őket – figyelmeztetett a Szentatya.
Majd
második szempontként a kutatás fontosságát emelte ki a pápa, de nem önmagában,
hanem a neveléssel karöltve, egy valódi és tudományos vizsgálat jegyében. Soha
annyira, mint manapság nem volt szükség a nevelésre – hangsúlyozta a Szentatya
–, a diákok intellektuális képességeinek gyarapításával együtt biztosítva a
megfelelő emberi képzést is. Ebben a pedagógiai távlatban szükséges, hogy a
humán és a reáltudományok terén interdiszciplináris eljárásokat tervezzenek,
jelentős figyelmet fordítva a képzés emberi vonatkozásaira. A kutatás igényli a
morális kérdések iránti fokozott figyelmet, hogy védelmezhessük az ember életét
és az emberi személy méltóságát.
Végül
a gyógyítás lehetőségének mindenki számára való biztosítását emelte ki Ferenc
pápa mint harmadik szempontot, és rámutatott: a feladatot, hogy szembe kell
szállni a kizárás és a méltánytalanság gazdaságával, mely a profitszerzés
jegyében nem számol az áldozatokkal. Ez ugyanis a közömbösség globalizációjának
alapja.
Éppen ezért fontos ismertté tenni a ritka betegségeket az egész világon,
fel kell karolni a képzéseket, továbbá növelni kell a kutatási alapokat – zárta
a pápa a ritka betegségek orvoslásának harmadik nemzetközi konferenciája
résztvevőihez intézett beszédét a Vatikánban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése