Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2016. április 27., szerda

Az Irgalmasság Szent Éve 148.



Azért jelent meg...

„Azért jelent meg Isten Fia, hogy az ördög műveit lerontsa”
 
A teremtő Isten gondviselő tervében az Isten Fia minden teremtendő lénynek teremtője az Atyával és a Szentlélekkel együtt.A Kolosszei levél 1,12-17 sorai szerint egyúttal minden teremtendő lény minta oka is, úgy hogy az Atya akarata szerint meg fog testesülni a történelem egy időpontjában, emberi testet és lelket vesz fel az isteni természete mellé személyi fősége alá, és ez a jövendő emberi lélek lesz minden szellemi létnek, vagyis az angyaloknak és emberlelkeknek minta oka. Emberi teste ugyanígy az összes anyagi dolog minta oka lesz. Amikor valóságosan belép a teremtett lények sorába, akkor ténylegesen beteljesíti a teremtést. Az ősszülők vétke után Isten új üdvösségi rendet lépetetett életbe. Isten Fia nem ódzkodott a vétkes emberi nem tagjává lenni, de már nemcsak beteljesítőként jött el, hanem Megváltóként is. Az ősevangéliumban ezt a változást Isten bejelenti a sátánt képviselő kígyóra mondott büntetésben:„ő széttiporja fejedet, te pedig a sarkát mardosod”(Ter 3,15)Ezt hangsúlyozza János apostol is: „Az Isten Fia azért jelent meg, hogy az ördög műveit lerontsa. (1Jn 3,8) Meg is nevezi, hogy mi az ördög nagy műve: a hazugság és a gyűlölet. „Aki nem igazságot cselekszik, és nem szereti testvérét”(10) Ragadjuk meg ezt a szent jánosi tanítást, és kérjük népünk javára fordítani ezt a jézusi kegyet:vegye el a magyaroktól a hazugság és gyűlölet írmagját és állítsa vissza szívünkben az igazság és a szeretet országát.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése