Húsvét 5. hete Szombat
ApCsel 16,1-10; Jn 15,18-21
Ha a világ gyűlöl benneteket”
Jézus végtelen szeretetére sokszor gyűlölet a válasz. Mindenkori
tanítványai is ezt öröklik. A világ az embereknek az a csoportja, amelyik
tudatosan a sátánhoz tartozik. „Megmutatta neki a világ összes országát és azok
dicsőségét, és így szólt az ördög: mindezt neked adom, mert az enyém” (Lk
4,5-6) A megváltás után a sátáné csak az, amit az ember magából és a dolgaiból
neki ad. „Engedjétek meg, hogy kimentsünk benneteket ebből a bűnös világból”
(ApCsel 2,40) a keresztség által, mondta Péter apostol a híveknek. Miért
gyűlölik Jézust? Mert a sátántól ezt tanulják. Neki nagy keserve a
megtestesülés, ami bukását is jelenti, mert Isten már az ősevangéliumban hírül
adta ezt. Az ördög szeretni nem képes, csak gyűlölni. Ha a világból valók
volnátok, ha úgy gondolkodnátok, mint a világ, úgy élnétek, mint a világ, akkor
nem gyűlölne benneteket. Kiválasztottalak titeket, mondja Jézus az
apostoloknak, „de egy közületek mégis ördög”(Jn 6,70) Júdás is választott volt.
Assisi Szent Ferenc is ezen kesergett: „Sírok, mert a szeretetet nem
szeretik.”A helyzet azóta sem változott. A pap élete mindig veszélyben volt és
van, a sajtóban gyakran hírül adnak gyilkosságokat a világ valamely részéről
manapság is, sok a vértanú közöttünk, de Jézus válasza a helyes: „Szeressétek
ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért, hogy fiai legyetek mennyei
Atyátoknak”(Mt 5,44)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése