CSISZÉR ELEK
erdélyi ferences atya
(1856-1942)
Csíksomlyó közvetlen közelében született vallásos
székely szülőktől. Imre volt a keresztneve. Iskoláit Somlyón, a ferences atyák
iskolájában kezdte. Gimnazista korában belépett a Mária- kongregációba. „Szűz
Mária leventéje” lett, az is maradt egész életében. Csíksomlyón 16 éves korában
lépett be a Ferenc-rendbe, majd Kolozsváron folytatta papszentelés előtti
tanulmányait. Itt is
szentelték pappá 1879-ben. Utána 21 évig volt
novíciusmester, majd több helyen hitoktató, hitszónok, házfőnök, 1911-14-ig
tartományfőnök. Élete példájával, intézkedéseivel erőteljesen törekedett az
erdélyi ferences tartomány életének megreformálására. 1914-tõl Brassóban
tevékenykedett 28 évig. Eleinte egyedül volt, később érkezett hozzá egy rendtárs.
Eredményesen felvirágoztatta a ferences III. rendet. Pár év múlva a tagok száma
meghaladta a százat. Kitűnő munkatársai lettek ők a lelkipásztori munkában.
Szentbeszédeivel nagy hatást gyakorolt még a másvallásúakra is.
Felejthetetlenek maradtak hallgatói számára azok a beszédek, melyeket Mária
tisztaságáról, segítségéről, jóságáról, istenanyai méltóságáról mondott. Kitűnt
a szerzetesi fogadalmak, a szegénység, tisztaság és engedelmesség
megtartásában. (Volt, aki közelében úgy érezte, hogy egyszerre megszűnnek a
tisztaság elleni kísértései.) 1942. ápr. 27-én, a szentségek buzgó felvétele
után hunyt el. Temetéséről azt írta a Márton Áron püspököt képviselő s a
gyász-szertartást végző prelátus: „Az emberek nem gyászoltak, hanem
ünnepeltek... Sírás helyett Tedeumot énekeltek.” Már életében, de még inkább
halála után sok imameghallgatás és csodás gyógyulás történt közbenjárására. Boldoggá
avatási eljárása megkezdődött. „Elek atya emléke így rajzolódott bele az
emberek emlékébe: ...akár imádság közben, akár a gyóntatószékben, akár az Úr
oltáránál vagy más kötelességének teljesítése közben mindig ugyanaz a jóságos
arc, amely nyugodtságról,
Istenbe való elmerülésről, a világgal szemben érzett
közömbösségről és az égiek utáni vágyakozásról beszél.”
Életrajzából.
Imádság:
Istenünk, te boldogemlékű Elek atyát arra választottad
ki, hogy rendtartománya reformját szóval és példájával előmozdítsa, add, hogy
buzgósága minket is lelkesítsen fogadalmunk hűséges teljesítésére és a
szeretetben való növekedésre. A mi Urunk Jézus Krisztus által.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése