Évközi 15 hét szerda

Évközi 15 hét szerda     
Kiv 3, 1-6. 9-12; Mt 11, 25-27
„Mindent nekem adott át az én Atyám”

Ez a rövid mondat elsősorban a szentháromsági benső titokra utal. A legnagyobb talány a gondolkodó emberek számára, hogy az okok, és okozatok sorát Istenig visszapergetve megnyugszik értelmünk,mert minden, ami van, végsősorban Istentől ered. De maga Isten honnan van? A válasz: az a valaki, akit Istennek nevezünk, az egyetlen lény, aki a végtelen nagy és tökéletes isteni természetet nem kapta, nem örökölte, hanem önmagától birtokolja öröktől fogva. Amikor az Atya az isteni értelem működése során a végtelenül tökéletes önismeretben látja, ismeri önmagát, ezt egyetlen szóban ki is tudja fejezni belefoglalva azt is, hogy az isteni természet nem valami kényelmes nyugvás, hanem végtelenül tökéletes ténykedés. Ezt meg is teszi, és azt mondja: Ige, Szó. János evangéliuma ezért kezdődik így: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél”(Jn 1, 1-2) Az Ige által Isten örök szándéka is tisztán és szépen látható volt, hogy az Atya teremteni szándékozik egy Istenen kívüli világot, és ennek örök mintául rendelte Fiát, saját képmását.  Nem isteni mivoltában, hanem úgy, hogy a látható világ legmagasabb rendű csoportjának, a testből és lélekből álló emberiségnek ténylegesen tagjává váló, megtestesülő tagjaként. Emberi lelke a szellemvilág, teste, pedig az anyagvilág ősmintája lesz: „Minden általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. Benne élet volt, és az élet volt a világ világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség azt föl nem fogta”. (3-5) Ezt a szomorú tényt élte át Jézus, és kárpálta miatta az Őt be nem fogadó városokat. Utána azonban végighordta tekintetét tanítványai kisded csapatán. Egyszerű emberek voltak, zömmel halászok. Jóakaratukat azonban felhasználta az Atya, hogy Fiának születését most itt általában, később, pedig Péternek külön tételesen is kinyilatkoztassa. (vö. Mt 16, 16-17) Jézus ezt a nagy ajándékot ujjongva köszönte meg Atyjának: „Áldalak téged, Atyám, menny és föld ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek. Igen, Atyám, így tetszett ez neked” (Mt 11, 25-26) Jézus aztán tovább szövi beszédében az Atya dicséretét: „Mindent nekem adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni”. (27) lám, a két evangélista milyen részletesen kinyitja előttünk az ősi tényeket, és megveti alapját a legújabb kor fájdalmas felismeréseinek. Mert Jézus ma sem kell mindenkinek. Aki hazánkban néz csupán körül, azt tapasztalhatja, hogy hivatalosan kereszténynek vallja magát nemzetünk nagy többsége, de Jézust kevesen ismerik behatóan, még kevesebben tartják meg tanításait. Európa legtöbb országát már nem nagyon érdekli a kereszténység, tehát a krisztusi életforma, és az egyesült Európa évek óta ajánlja, kéri tagállamait, hogy az Istent és híveit alkotmányából kizáró okmányt fogadják el valamennyien mértéknek. Jézusunk! Nézz ránk ezekről elvéve tekintetedet, és add meg nekünk, magyar gyermekeidnek, hogy hálálkodásodban mi is részesüljünk, és hálásak lehessünk, hogy „mi mindnyájan a (te) teljességedből merítettünk kegyelemből kegyelmet”. (Jn 1, 16)