Sirák Fiának Könyve 41.

Óvakodjunk a hamis barátoktól! 

 
„Jó sorsban nem tudjuk, ki a jó barátunk, balsorsban kiderül, ki az ellenségünk. Hogyha jól megy sorod, ellenséged mérges, barátod is elhagy, mikor bajba kerülsz. Ne bízzál sose az ellenségedben, gonoszsága mint a fém, egyre rozsdásabb lesz. Hogyha hallgat is rád, s meghajol előtted, akkor is vigyázz és őrizkedj tőle. Úgy tégy, mint amikor a tükröt tisztítod: meglátod, végül is eltűnik róla a rozsda. Ne engedd meg neki, hogy melletted álljon, nehogy félrelökjön, és helyedre lépjen. Ne tűrd el azt se, hogy jobbodon üljön, mert még tolakodva elfoglalja széked, akkor aztán hitelt adsz szavamnak, és rá emlékezve megbánod, amit tettél” (Sir 12,8-12) Dávid királynak sok felesége volt, akik fiakat és lányokat szültek neki. A fiúk valamennyien szerettek volna apjuk, Dávid halála után az utódai lenni. Dávid figyelte fiait. Az összes közül Absalom tűnt a legalkalmasabbnak. Volt egy húga, Támár. Igen szép lány volt. Dávidnak egy másik feleségétől született fia, Amnon beleszeretett. Az egyik barátja segítségével tervet készítettek: Amnon betegséget színlel, és a királytól elkérte Támárt egy ebéd elkészítésére. Megerőszakolta a féltestvérét. Támár akkor ragaszkodott ahhoz, hogy vegye feleségül. Amnon azonban kidobatta házából Az utcára dobott lány nyilvánosan megszaggatta szűzi tunikáját, és elmondta meggyaláztatását a bátyjának, Absalomnak. Két esztendő múlva Absalom birkanyírásra hívta meg sok más vendéggel együtt féltestvérét, Amnont is. Utasította szolgáit, hogy alkalmas időpontban az ő jelzésére öljék meg a húga meggyalázóját. Absalom Gessur királyhoz menekült, mert tudta, hogy apja nagyon megbünteti. Három év múlva elcsendesedett a botrány, Joáb, Dávid fővezére egy okos asszony meséjével meghatotta Dávidot és íAbsolom hazamehetett, de király elé nem kerülhetett, csak két év múlva (2Sám 13,1-39; 14,1-33) Absalom fellázadt apja ellen, komoly hadsereget gyűjtött maga mellé, és kikiáltatta magát királynak egy vidéki városban, Hebronban. Dávid elmenekült Jeruzsálemből a Jordánon túlra. Melléje állt Joáb, nagy sereget állított ki a döntő ütközet napjáta. Ebben az ütközetben Dávid serege győzött. Dávid a városban maradt, és fia életéért remegett. Az apja meggyilkolására felajzott Absalom elvesztette a csatát. Menekült öszvére hátán, de egy tölgyfa alatt vágtatva hosszú haja belekeveredett a tölgyfa alsó ága lombjába, és az öszvér kifutott alóla. Egy vitéz Dávid csapatából meglátta, jelentette Joábnak, aki három dárdát döfött az apját üldöző Absalomba, a legényei pedig agyonverték. Amint kimúlt, gödröt ástak holtteste alá. Csak a haját metszették át, a teste belepottyant a gödörbe. Elföldelték és követ hordtak rá gyalázatul. Dávid pedig a halálhírre zokogva siratta fiát: „Fiam, Absalom! Absalom, fiam, fiam!”(19,5; 15,1-18,32)„Ki szánja a bűvölőt, ha megmarja a kígyó, vagy azokat, akik fenevadak közelébe mennek? Így jár, aki gonosz emberhez szegődik és belegabalyodik az ő bűneibe. Amíg állsz lábadon, nem fedi fel magát, de hogyha meginogsz, nem tart ki melletted. Szájával barátod (minden) ellenséged, de szívében arra tör, hogy verembe lökjön. Mind a két szemével sír az ellenséged, de véredet szívja, amíg módjában van. Hogyha baj ér, magad körül látod, úgy tesz, mintha segítene, és a sarkadban van. Csóválja a fejét, kezét összecsapja, mindenfélét suttog, s arcát fintorítja” (Sir 12,13-18)