Papi hivatás 6.

Ahogy az Atya küldött engem

 
Csodálatos mondat Jézus ajakán: „Ahogyan az Atya küldött engem, úgy küldelek én is titeket”
Jézus szavaiból kettős öröm árad: az Ő küldetése az Atya által elsősorban arra utal, hogy az Atya a legnagyobb kincsét, egyetlen Fiát is odaadta, hogy az Ő szeretetéről szóljon eltévedt ember gyerekeinek. Amikor iszonyú szenvedéseivel megváltotta a világot, tehát igazolta szeretetét, Ő is erre hivatkozik az apostolok, nyomukban a többi pap küldésének pillanatában. Miért hangsúlyozta ezeket a nagy tényeket a küldötteknek? Nyilván azért, hogy az ő szívük is ezzel az isteni szeretettel legyen tele, amikor a felszentelésben, majd a püspöki első vagy sokadik áthelyezésben részesülnek. Milyen kiváló öröm töltheti be azoknak a híveknek szívét, akik papjuk szentbeszédeiből érzik, hogy kiválóan képzett, az isteni tanítást nagyszerűen ismerő lelkipásztoruk van. Az is öröm, ha a pap türelmes a gyónókhoz, szívesen tanítja a hittant az iskolában. Akkor a legboldogabb az a közösség, amelyik minden téren érzi, hogy a papunk szíve, egész lénye tele van szeretettel. A papnak arra kell törekednie, hogy soha el ne tévessze, mi a legnagyobb erény, mire van szüksége elsődlegesen ennek az eltorzult, beteg világnak. Amennyiben a pap ezt a krisztusi szeretetet nem tudja sugározni, ne csodálkozzék, hogy szeretet híján üres beszédje nyomán lassan-lassan a templom is ürülni kezd. Urunk Jézus szavai mindig tele voltak felemelő szeretettel. Ha a pap élete is szeretettel teljes, ha érdekli a fiatalok élete, megérti problémáikat, ha a családok benne békéltető jó barátot lelnek, az öreg emberek panaszát is meghallgatja szívesen, akkor szeretete igaznak bizonyul. Papjuk nyomán a templomot, Istent és egymás kezét is megtalálják a hívek.