Sirák
fia nem volt gazdag ember, ezért tanítványait óvja a gazdagok körétől.
Nem attól félti őket, ha bőven lesz részük anyagiakban, akkor elbízzák magukat. Az ószövetségi felfogás szerint a földi boldogság Isten áldása. Boldog az, aki hosszan él, sok gyermeke van és elfogadható anyagi körülmények között él. Isten az első emberek gondolkodását így irányította. Isten év milliók alatt készítette el az emberi élet feltételeit. Amikor az anyagvilág törvényei szerint a föld kérge annyira lehűlt, hogy növényi, állati, majd emberi élet kialakulhatott rajta, akkor a Tigris és az Eufrátesz folyók között nem csak egy oázis élt a csurranó forrás vízéből, hanem két óriási folyam az emberek ezreinek biztosított bőséges nedvességet. Csak ekkor teremtette meg a föld jövendő gazdáját, az embert és adta át neki a teljes kész művet: „Így készült el a föld és az ég minden benne levővel együtt” (Ter 2,1) „Az Úristen kertet telepített Édenben, keleten, és oda helyezte az embert, akit teremtett”(8) Az emberi test anyaga a föld volt. Ebből alakította ki igazi remekművet, amit teljes biztonsággal még ma sem ismer az orvostudomány. Ez a test, mint minden anyag, lassan leépül. A szervezet saját törvényei szerint cseréli ki a tönkrement sejteket. A nagyobb romlásokat pedig az élet folyamán „az élet fájának” gyümölcséből pótolhatták volna az öregedő emberek, hogy az Atya minden fogadott gyermekét megújult testtel vihette volna a menyei boldogságba. Erről a fáról,a jó és rossz tudás fájáról azonban soha nem lett volna szabad enni: „A kert minden fájáról ehetsz. De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz”(2,16) Ez a gyönyörű, gazdag kert, amelyben minden ennivaló állat és növény bőven rendelkezésre állt, amit újra és újra termelni lehetett, amely földben bőségesen megvolt minden ásvány, ami kitermelhető lett volna. Az ismertebb két édeni folyón kívül a harmadik folyóval, a Pisonnal kapcsolatban a Biblia a legdrágább fémet említi „Havilla egész földjén, arany található. Ennek az országnak aranya kiváló, van ott még bdellium és ónixkő is” (2,11-12) Az Úr tehát rávillantja az utókor szemét arra, hogy évezredekre gazdagon el van látva az emberiség minden kinccsel. A szerencsétlen ősanya, Éva ennek ellenére kapva-kapott az istennői allür után. Csoda, hogy későbbi unokáiból a gazdagok mételyezik az emberi életet? Magadhoz valókkal barátkozzál. „Aki szurokhoz nyúl, szurkos lesz a keze, aki dölyfössel barátkozik, ahhoz lesz hasonló. Ami túl nehéz neked, azt ne emeld, erősebbhez s gazdagabbhoz ne csatlakozz. Minek agyagkorsót vasedényhez tenni? Ha összeütődnek, eltörik a korsó. A gazdag kérkedik jogtalan tettével, a megbántott szegény még elnézést kérhet. Amíg hasznára vagy, addig segít rajtad, de ha lassan mozogsz, akkor magadra hagy. Hogyha van valamid, (szívesen) él veled, de ha elszegényít, az cseppet sem fáj neki. Ha szüksége van rád, elbűvöl, megszédít, mosolyog rád, és bizalmat kelt benned. Barátsággal kérdi: Mire van szükséged? Aztán megszégyenít a lakomáival, amíg ki nem foszthat kétszer, háromszor is, s végül jól kigúnyol. Ha később viszontlát, szó nélkül elkerül, csak fejét csóválja. Vigyázz, s ne hagyd magadat becsapni, meg ne alázzanak balgaságod miatt. Hogyha előkelő meghív, akkor tiltakozzál, s annál jobban fog majd hívni. Ne légy tolakodó, nehogy elküldjenek, ne is állj túl messze, mert elfelednek. Ne kapasd el magad, hogy közvetlen hozzád, s ne építs arra, hogy sokat cseveg veled. A sok csevegéssel csak próbára tesz, amikor rád mosolyog, kiszedi titkaid. Irgalmatlan, aki továbbadja a szót, s nem kímél meg a veréstől, láncoktól. Légy hát óvatos, és vigyázz magadra, mert saját fejedre hozol veszedelmet. Minden élőlény a maga fajtáját szereti, így az ember is azt, aki hasonló hozzá. Minden élőlényt a fajtája vesz körül, hozzá hasonlókkal társul az ember is” (13,1-16)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése