Sirák Fiának Könyve 39.

Mint tudjuk, a bölcsesség az az erény, amely megtanítja az embereket arra, hogy az életük céljához hogy juthatnak el könnyebben, biztosabban.

 
A pogányoknál ez csak a földi élet kiteljesedéséhez volt fontos, hiszen számukra az emberi sors a halállal véget ér. A zsidók, Ábrahám leszármazottjai, ezt a célt sem becsülték le, de a Magasságbelihez is út nyílik az igazi bölcsességgel, és ez nem végződik a halállal, hanem az Isten örök hajlékába vezet: a mennyországba. Isten mindenkinek ezt a célt nyitja meg, de nem mindenki fogja fel, és nem mindenki vállalja az Istennel való együttműködést. „Van aki ellankad és segítségre szorul, erőben szegény, csak gyengeségben gazdag, de az Úrnak irgalommal tekint rá a szeme, és ki is emeli nyomorúságából. Fölemeli fejét, hogy sokan csodálják. A jó és a balsors, az élet és a halál, a szegénység és a gazdagság: minden Istentől van. A jó emberek megtartják az Úr adományát, tetszése örökös jólétet biztosít. Gazdag lett a fösvény, mert gyötörte magát, pedig csak ennyi lesz a jutalma, nem több” (Sir 11,12-18) Saul, a zsidók első királya élvezte Isten kegyét és alattvalói bámulatát, hiszen fejjel magasabb volt minden alattvalójánál. Jó harcos és parancsnok is volt. Elfeledte, hogy Istennek egész szívvel,egész életén át engedelmeskednie kell, mert az Ő szolgája. Ezért egy idő múlva elvesztette az Úr kegyét. Nem kapott bölcsességet az utolsó ütközet előtt. Elpusztult vele együtt a trónörökös és rengeteg harcosa. (1Sám 31,1-13) Isten előre tudta, ezért küldte időben öreg prófétáját, Sámuelt Betlehembe: „Meddig akarsz még Saul miatt bánkódni, amikor elvetettem, hogy ne uralkodjék tovább Izrael fölött? Töltsd meg szarudat olajjal és kelj útra. Menj el Izájhoz Betlehembe, mert a fiai közül szemeltem ki királyt’. (1Sám 16,1) Izáj a próféta elé vezette hét fiát, szép szál legényeket, de az Úr nem fogadta el egyiket sem. Kiderült, hogy Izájnak van még egy nyolcadik fia is, akit saját apja sem vett még komolyan, ezért a nagy látogatás napján is kiküldte a rétre a családi juhnyájat legeltetni és őrködni fölötte. Izáj elküldött érte. Vörös volt, nyílt tekintetű és szép termetű. Az Úr így szólt: Rajta, kend föl, mert ő az” (12) „Gazdag lett a fösvény, mert gyötörte magát, pedig csak ennyi lesz a jutalma, nem több. Amely napon mondja: Végre nyugalmam van, mostantól már csak javaimat élvezem’, nem tudja, még mennyi ideje van hátra, és mindent másra hagy, mert meg kell halnia. Tarts ki munkád mellett, lelj benne örömet, és öregedjél meg a foglalkozásodban. Ne nézd csodálkozva a bűnös műveit, bízzál az Úrban, s maradj meg a munkád mellett. Mert az Úr számára nagyon könnyű dolog a szegényt hirtelen gazdaggá tenni. A jámbor jutalma az Úrnak áldása; áldását kiárasztja egy szempillantás alatt. Ne mondd: Mire volna még szükségem, mi az a jó, aminek még híjával vagyok? Ne mondd: El vagyok látva mindennel, érhet-e bármiféle balsors? Egyetlen jó nap is feledteti a bajt, s a boldogság emlékét egy rossz nap is eltörli. Könnyen kifizeti Isten az embert a halála napján érdemei szerint. Ha rossz idők járnak, feledésbe merül az élvezet, az embernek a halála tárja föl tetteit. Míg meg nem hal, ne mondj boldognak senkit, csak a halálakor lehet latra vetni az embert” (Sir 11,18-28) Ne bízzál a gonosz emberben! Akárki jöttmentet ne vezess a házadba, mert az alattomos sok-sok cselt vet. Mint a kosárba zárt fogoly a gőgös szív, kémhez hasonlít, aki gyenge pontot keres. A rágalmazó rosszra csavarja el a jót, kivetnivalót lel még a legjobb dolgokon is. Egyetlen szikrából nagy tűz támad, a mihaszna ember vérre leselkedik. Óvakodj a gonosztól, mert rosszat forral, nehogy örök szégyenfoltot ejtsen rajtad. Ha befogadod az idegent, zavart kelt körötted, elidegenít családod tagjaitól is” (Sir 11,29-34)„Fide, sed cui, vide!” (Bízzál, de nézd meg, hogy kiben!)