Évközi 15. vasárnap

Évközi 15. vasárnap
Ám 7, 12-15; Ef 1, 3-14; Mk 6, 7-13
„Jézus magához hívta a tizenkettőt, és kettesével elküldte őket” 

Jézus teljesítette küldetését. A mai evangéliumi szakaszt megelőzően arról szól az evangélista, hogy az Úr elment a saját falujába. Magával vitte a tanítványait. Nyilván fel akarta készíteni őket az apostoli küldetésre, és erre a názáreti tapasztalatok jó lehetőséget nyújtottak. A tanítványok követték oda Mesterüket. A városka szívesen fogadta híressé vált fiát. A szombati zsinagógai beszéd mindenkit lenyűgözött. A tanítványok örültek a Mester sikerének. Saját jövőjüket sejthették benne. Jézus azonban kellemetlen ellenmondások össztüzébe került. A názáretiek ugyanis, talán a tizenkét tanítvány előtt hencegni kívánva, saját előnyeiket kezdték hangoztatni: ez a mi ácsunk; Anyja és rokonai nálunk egyszerű polgárok. Megvetették Jézust, amint az Úr szavaiból kitűnik. (Mk 6, 1-4) Ezután Jézus magához hívja tizenkét apostolát. „Elkezdte őket kettesével elküldeni”. (7) Úgy tűnik, azért kettesével kell menniük, hogy az isteni üzenetet állandóan gyakorolják egymás szeretetével ábrázolva. Aztán „meghagyta nekik, hogy az útra vándorboton kívül semmit ne vigyenek: se táskát, se kenyeret, se pénzt az övükben. Sarut kössenek, de ne öltözzenek két köntösbe”.(8-9) a felsorolt eszközök, értékek minden vándornak biztonságot jelentettek. Jézus pontosan azt akarta hangsúlyozni, hogy küldetésüket és saját biztonságukat sem emberi eszközöknek köszönhetik, hanem kizárólag a küldőnek. Isten ismeretére kell nevelni az embereket. Atyai jóságát, gondoskodó szeretetét csak kiváló ráhagyatkozással lehet érzékeltetni. Jézus arra is kioktatja őket, hogyan kezdjék el ismeretlen falvakban, városokban a hithirdetést: „Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott, amíg tovább nem mentek onnan”. (10) Ezzel arra oktatja őket, hogy az ismeretlen helységben is Isten szeretete készíti elő vendéglátásukat. Ne válogassanak, ha ott tartózkodásuk idején előkelőbb ismerősökre akadnak. Megsérteni senkit sem szabad. Viszontutal arra is, hogy az igehirdetőt nem fogadják mindig és mindenütt tárt karokkal, amint Názáretben tapasztalták: „Ha pedig valahol nem fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek ki, rázzátok le lábatokról a port is, bizonyságul ellenük”. (11) Isten igéjét nem mindenki akarja hallgatni, mert a terhes a nem jóakaratú embereknek. Isten szeretettel ajánlja fel mindenkinek a hitet, de meg nem sérti senki szabad akaratát. Viszont felelősséget kell vállalniuk az ítéletre: ezt jelzi a helybéli por, ami sarujukra rátapadt és visszahullott. Az apostoli küldetés Isten országának terjedését van hivatva elősegíteni. A világ ennek híján a sátán hatalmában van. Az ellene folyó támadás kezdetét jelzi az apostolok megjelenése. Ők kicsik a túlvilág hatalmasságaival szemben. Később Szent Pál fogalmazta meg ezt: „Mert nem a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, a sötétség világának kormányzói ellen, a gonoszságnak az ég magasságaiban lévő szellemei ellen” (Ef 6, 12) Mi, papok is érezzük, hogy honnan sugárzik az a förtelmes erő, amellyel igehirdetésünket tönkretenni igyekszenek. De nem feledjük, Isten hatalmasabb mindenkinél. Az Ő kegyelme óvjon minket is, titeket is, Testvéreim!