Sirák Fiának Könyve 44.

Az ószövetségi bölcs bölcselkedésében arra hívta fel a fiatal nemzedék figyelmét, hogy ne sajnálja önmagától az ennivalót, az élet kínálta örömöket. 

Adja meg az áldozati adományokat a templomnak és a szolgálattévő papságnak, adjon barátainak is, ha i van feleslege. A halál úgyis elvesz mindent, amit összekuporgatott a takarékos ember, de ne tévessze meg az egyes önző kortársak korszelleme. A zsidó ősöknél több fontos életkörülményt tartottak a földi boldogság feltételének: a hosszú életet, a sok gyereket és egy megfelelő anyagi jólétet. Ez így okos dolog, de, ha valaki az egyik feltételt kurtítja, a többi is romlik. Ha azt kezdik hajtogatni, hogy túlságosan sok a fiú a családban, elaprózódik az egyre eső örökség, vegyük ki a régi elvekből a sok gyerek fontosságát, egy idő múlva elsorvad a nemzet. Ezt kétezer évvel később mi is szorongva figyeljük. Ugyanígy káros és veszedelmes okoskodás, ha a Isten parancsát: „Legyetek termékenyek, töltsétek be a földet” (Ter 1,28) megvétózzák a család isteni alapelvének megváltoztatásával. Ezért írja a bölcs Sirák fia: „Ne vond meg magadtól a ma boldogságát, és vedd ki részedet az élvezetekből. Nem kell vagyonodat másoknak adnod, nehéz szerzeményedet a kockavetőknek. Adj (ajándékot) s fogadj el magad is: élvezd az életet, mert az alvilágban már nincsen élvezet. Minden test elavul, akárcsak a ruha, és törvény mondja: meghalni, meghalni! Mint a levélrügy a zöldülő fán: az egyik elhervad, a másik fejlődik, ilyen a húsból s vérből való népség: amikor az egyik meghal, születik a másik.  Minden mulandó mű végül is elpusztul, és aki alkotta, osztozik sorsában”(Sir 14,14-19) A bölcs boldogsága. „Boldog az, akinek bölcsességen jár az esze, aki mindent okosan megfontol; aki eszét a bölcsesség felé irányítja, és annak titkait igyekszik fölfedni, mint valami vadász, úgy jár a nyomában, leskelődik, hogyan juthat a közelébe, benéz az ablakán, fülel az ajtaján, s megtelepszik a háza közelében, a falához kötözi sátrának cövekét, az oldalához üti fel  sátrát, s ezáltal kellemes otthonban lakhatik, gondjaira bízza gyermekei sorsát, s az ágai alatt kipiheni magát, a nagy hőség elől árnyékába bújik, oltalmat nyújt neki annak dicsősége” (20-27) „Így tesz mind, aki az Urat féli: eljut a bölcsességre a törvény ismerője. Elébe siet, mint egy édesanya, mint ifjú feleség, úgy fogadja. Az értelem kenyerével eteti, és a bölcsesség vizét nyújtja neki italul. Reá támaszkodik,  s nem inog meg a lába, benne reménykedik és nem csalatkozik. Felmagasztalja a többi ember fölé, a gyülekezetben kinyitja a száját. Az örömöt és az ujjongás koszorúját elnyeri. és örök hírnévvel ajándékozza meg. A közönségesek nem veszik birtokba, az istentelenek soha nem láthatják. Elérhetetlenül messze van a gőgtől, s hazug embereknek nem jut az eszükbe. Dicsérete nem illik az istentelen szájába, akinek az Úr nem adott rá megbízatást. A bölcs ajka dicsőítő éneket zeng majd, és maga az Úr fogja vezényelni.” (15,1-10) A filozófia perennis (az örök bölcsesség) kimunkálói  ennek a bölcsességnek segítségével  a középkor  folyamán el  tudtak jutni a teológia csodálatos magasságaiba. Ezt látván a sátán az újkor reneszánsza címén kezdte elvadítani az embereket az Isten mellől.1900. január 1-re virradó éjjel XIII. Leó pápának álmában megmutatta Isten ennek a századnak sátáni működését. A borzalmak láttán a Szentséges Atya elájult. Az ószövetségi bölcsességi  irodalom boldogító erejét, amit a kereszténység a jézusi kinyilatkoztatás által igazságról és szeretetről isteni magasságba  emelt, azt a sátán sárba taposta. Korunk gondolkodásmódjának sokat kéne változnia, hogy a ma embere Jézus Egyháza fala mellé emelje házát, és boldog nagy családként éljen újra.