Papi hivatás 4.

Királyi papság és szolgálati papság

 
A mi gondolkodásunkban a király az állam teljes jogú vezetője, sőt az ősi formában ura, tulajdonosa.
Szent István Isten akaratából lett Magyarország királya. Teljhatalmú úr volt minden honpolgár és minden érték felett. Ezért ajánlhatta fel, adhatta oda országát végrendeletben a Mennybevitt Szűzanyának. A királyságban a királyon kívül mindenki szolga, a király alattvalója. Az ő dolguk: megtenni a király parancsait. A krisztusi papságban mindkét jelleg megvan. Mivel a szeretet a világ legnagyobb értéke, aki szeretetből végez jótettet, az királyi módon cselekszik. A királyi papság is így gondolható el egyszerűen. Az lenne a kívánatos, ha minden pap ezzel a királyi gesztussal tudná gyakorolni papi küldetését. Viszont az is igaz, hogy az ennyire szeretetre épülő egyházszervezet nem egykönnyen alakítható ki még lelki alapon sem. Ezért érthető az a józan megállapítás, hogy a királyi papságnak és a szolgálati papságnak együtt kell jelen lennie az életünkben. A krisztusi papság sem alakítható ki teljességgel napjainkban. Nem azért, mert lehetetlen, hanem az emberi gondolkodás van túlzottan összekötve anyagias világunkkal. Gondoljunk Assisi Szent Ferencre. Amikor 1208. körül kérte a pápát, III. Incét, hogy engedélyezze az ő szerzetesi közösségét, amely nem a monasztérium birtokára alapozza létét, hanem kizárólag jézusi elgondolásra. A pápai udvar rémülten ellenezte. A pápa viszont erre azt válaszolta: Ha nem engedélyezem, azt mondom ki, hogy a XIII, században nem lehet megtartani az evangéliumot. Mit mondjunk akkor a XXI. századról?