Évközi 18 hét hétfő

Évközi 18 hét hétfő     
Szám 11, 4b-15; Mt 14, 13-21
„Adjatok nekik ti enni”

Heródes Agrippa, a kisdedölő Nagy Heródes unokája, Galilea tartomány királyi címmel kitűntetett helytartója, születésnapi lakomáján egy táncosnő művészetét az illető kérésére azzal honorálta, hogy a börtönben hóhérral levágatta Keresztelő János fejét. Jézus ennek hallatán elvonult egy puszta helyre. Egyedül ment oda a tanítványaival. A környékbeli városokból azonban rengetegen sereglettek arrafelé a parton, amikor meghallották, hogy Jézus merre indult a hajóval.„Mikor kiszállt, meglátta a hatalmas tömeget. Megkönyörült rajtuk, és meggyógyította a köztük lévő betegeket”. Nem valószínű, hogy hivatkozott arra, ami a királyi börtönben történt. De mindenki észlelhette a megdöbbentő különbséget: A király szórakozik, nem átallja lefejeztetni a köztiszteletben álló prófétát, Jézus, pedig nagy szeretettel, ingyen, azonnal meggyógyít minden beteget, aki csak odalép eléje. „Mikor este lett, odamentek hozzá a tanítványok és azt mondták neki: Sivár ez a hely és az idő is eljárt már. Bocsásd el a tömeget, hogy a falvakba menjenek, és ennivalót vegyenek maguknak. Jézus azonban azt mondta nekik: Nincs rá szükség, hogy elmenjenek, adjatok nekik ti enni” (15-16) Jézus ezzel elkezdi bemutatni küldetésének egyik fő célját: Az Ő küldője nem önző zsarnok, aki elvesz, hanem végtelenül jó Atya, aki általában a természet bámulatos erejével gondoskodik gyermekeiről, de jóságát időnként megmutatja közvetlen nagylelkűséggel, akár hatalmas csodával is. Minderről azonban senki nem sejtett semmit. Jézus tehát ragaszkodik ahhoz, hogy a tanítványai adjanak vacsorát a tízezres tömegnek. Ezért kell felkutatniuk az öt zsemlenagyságú kenyérkét és két halat. Csoportosan, könnyen számolhatóan ültetik le az embereket. Jézus tudatosítja az isteni vendégszeretetet. Megköszöni: „Azután fogta az öt kenyeret és két halat, feltekintett az égre, megáldotta és megtörte azokat, aztán odaadta a tanítványoknak, a tanítványok, pedig a tömegnek. Mindnyájan ettek és jóllaktak”. (19-20) Más forrásból tudjuk, hogy a jóllakott emberek összesúgtak: Ez a Názáreti Jézus ekkora csodára képes. Milyen jó lenne, ha visszahozná a mózesi időket, és ugyanígy minden nap adná nekünk jóllakásig a kenyeret és halat. Rajta! Emeljük vállunkra, és kiáltsuk ki királyunknak! Jézus azonban nem ilyen király kívánt lenni. Ezért gyorsan a hajócskába parancsolta tanítványait, és visszaküldte a kafarnaumi partra. Ő maga, pedig felment a hegyre és egyedül imádkozott. Imádkozott azokért, akik ott részesültek a nagy jótéteményben, és azokért is, akik majd hallgatni vagy olvasni fogják ezt a történetet. Imádkozott, hogy értsék meg: Isten nem csodás tényekkel, hanem szeretetének természetes módon adott ajándékaival akar táplálni minket. Azt akarja, hogy a szántó-vető ember módján vele együtt munkálkodva érezzük, hogy Isten a maga gyermekeit nem nézi csecsemőknek, akiknek szájába kell adni az ennivalót. A szülő is abban leli örömét, hogy gyermeke felnő, elfogadja a szülői segítséget, ha megszorul, de maga is felnőttként viselkedik, megteszi a magáét, és hittel vallja, hogy sem a magot nem én csináltam, sem nem én szökkentettem szárba a csírát, nem én faragtam ki az új búzaszemeket a kalászokban: ezt mind a mennyei Atyám ajándékozta nekem az esővel és a napsugárral együtt. Azt akarja, hogy ma és holnap is ez a hit vezessen, és imám el ne apadjon soha!